Hirdetés

865 millió dolláros alapot nyit a Headline – a tőke fele Európában fog landolni

Az európai scaleupok 20 és 70 millió dollár közötti befektetéseket kaphatnak, és erre az esélyük növekszik akkor, ha innovációjukat a védelelemiparban, a gyógyszeriparban vagy a szoftveriparban lehet hasznosítani.

Új befektetési alapot jelentett be az amerikai-német Headline.

A VC összesen 865 millió dollár értékben fog tőkét kihelyezni az elkövetkező 3-4 évben. A tervek szerint ezt az összeget összesen körülbelül 25 darab, Series B vagy afölötti érettségű scaleupba fogják befektetni, a ticket size pedig 20 és 70 millió dollár közötti lesz.

A tőke felét európai scaleupokba fektetné a Headline

Amint azt a Headline partnere, az alapot vezető Shalini Rao elmondta, az új alap menedzselésére a VC új csapatot vett fel, és határozott szándékuk, hogy

a tőke felét európai scaleupokba helyezzék ki. A befektetések során Rao olyan területekre kíván nagy figyelmet fordítani, mint a védelelemipar, a gyógyszeripar és a szoftveripar, különösen a teherszállítási és fuvarozási szférában használt szoftveres innovációk.

Így nem olyan meglepő, hogy a Headline a tőkét részben olyan európai partnerektől kalapozta össze, mint a francia állami bank, a Bpifrance, a német állami hátterű KfW Capital és az uniós Európai Befektetési Alap.

A Headline-tól egyébként nem idegen az európai piac: Berlin mellett Párizsban és Londonban is tart fenn irodát, és a korábbi, 950 millió dolláros alapjának harmadát is már európai befektetésekre fordította. Így szállt be például olyan európai projektek finanszírozásába, mint az amerikai OpenAI európai versenytársa, a francia Mistral AI, a munkavállalók mindennapi életét megkönnyítő, francia Swile, vagy az ipari robotikával foglalkozó, német RobCo.

Megszaporodtak az európai piacokra lövő befektetési alapok

Továbbá nem a Headline az egyetlen, aki az elmúlt hetekben, hónapokban az európai piacokra (is) céloz az újonnan feltőkésített befektetési alapjaival: szeptemberben az Atomico jelentette be, hogy 1,24 milliárd dollár értékben két új európai alapot indít. Augusztusban ugyanezt tette a Balderton Capital 1,3 milliárd dollár értékben, májusban pedig az Accel 650 millió dollár értékben.

Rao a Headline-alap mérete kapcsán elmondta: örül annak, hogy a kihelyezhető tőke egymilliárd dollár alatt maradt. Mint kifejtette:

a nagy méretű alapok „következménye, hogy nagyon nagy összegű befektetéseket kell a vállalkozásoknak adni, ami néha túltőkésített cégeket vagy eltérő ösztöntő struktúrákat eredményez.”

NYITÓKÉP: A Headline 2023. évi közgyűlése. Forrás: Headline / LinkedIn

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben