Hirdetés

Magyarország mindig fontos lesz a LogMeIn számára!

Habár óriásira nőtt a hazánkban alapított startup – Magyarország még mindig fontos központnak számít. Átlagosan évi 40 új munkatárs felvételével nemzetközi fejlesztőközponttá bővíti budapesti irodáját a globális nagyvállalattá erősödött LogMeIn.

A főként szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég kedden  közölte, hogy a bővítési terv a következő néhány évre vonatkozik. A most 400 fős budapesti iroda elsősorban a magyar szakemberek tudására épül, de a vállalat más országokból is szeretne új munkavállalókat toborozni, ahogy már az elmúlt években is érkeztek többek között Mexikóból, Indiából, Oroszországból, Portugáliából is mérnökök a magyar fővárosba – írták.

Hangsúlyozták, hogy az értékesítési és marketingtevékenység súlypontja a cég növekedésével mára Amerikába tolódott át, de továbbra is a budapesti a legfontosabb fejlesztőközpontjuk.

A vállalat szakembereitől technológiai kreativitást és új gondolkodásmódot igényel a személyes digitális tér bővülése és az online eszközök térnyerése.

Az eltérő gondolkodásmódok jelentőségét emelte ki a magyar fejlesztőközpont vezetője is. Láng András szerint a gyorsan fejlődő ágazat nem nélkülözheti a máshonnan érkező tapasztalatokat, hiszen a magyar szakemberek rendszerint ugyanazokon az egyetemeken hasonló tantervek alapján végeztek.

A bostoni központú, Magyarországon alapított LogMeIn mára 4 kontinensen 28 irodát működtet és 3500 embert foglalkoztat. Az utóbbi három év piaci felvásárlásaival a világ 10 legmagasabban jegyzett SaaS (software-as-a-service – szolgáltatott vagy lekérhető szoftver) vállalata közé jutott, 2017-es pénzügyi évének árbevétele megközelítette az 1 milliárd dollárt. Az idei első negyedévben az amerikai szabvány szerinti (GAAP) nettó eredménye megközelítette a 30 millió dollárt az egy évvel korábbi 18,56 millió dollárt követően.

Bill Wagner, a LogMeIn elnök-vezérigazgatója szerint a cég várakozáson felül teljesítette az év első három hónapját, ami hosszú távú stratégiára nézve is kedvező.

MTI

Kép: LogMeIn

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben