Hirdetés

Ünnepeld meg a startup-ökoszisztéma legjobbjait a CEEcosystem Summiton!

Díjat fognak kapni a 2024-es év legkiemelkedőbb startupjai, befektetői, mentorai és a Tőkeportál közösségi finanszírozási kampányai. A Central European Ecosystem Summit továbbá növeli a hazai és regionális startup-ökoszisztéma láthatóságát, összehozza az embereket és elősegíti a tudásmegosztást.

Idén másodjára rendezi meg a Tőkeportál a CEEcosystem Summitot, aminek

célja növelni a hazai és regionális startup-ökoszisztéma láthatóságát, összehozni az embereket és elősegíteni a tudásmegosztást, illetve közösen megünnepelni a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplőket.

Ennek keretében a január 14-én, kedden a Müpában megrendezendő eseményen több mint tíz országból érkeznek vendégek és előadók, akik – a teljesség igénye nélkül – olyan témákról fognak beszélgetni, mint:

  • a kooperáció és a versengés alapú növekedés,
  • a befektetési eszközosztályok és szolgáltatók jövője,
  • blokkláncok,
  • vagy az egyes ökoszisztémák (mint a magyar, a bolgár, a lengyel, a cseh, a szingapúri és az amerikai) helyzete.

A Central European Ecosystem Summit (CEES) programját további elemek is színesítik. Így például lesz pitchverseny, ahol a bemutatkozó startupokat nemcsak a szakmai zsűri, hanem a közönség is díjazhatja:

a Tőkeportál applikációján keresztül kisösszegű befektetésekkel szállhatnak be a projektek finanszírozásába.

A versenyre több külföldi startup is regisztrált már – felkészítésüket David Trayford startupcoach és mentor irányítja.

A formális programot a Best of 2024 Gála zárja, ahol a startupközösség legkiemelkedőbb szereplőit és sikertörténeteit díjazzák különböző kategóriákban.

Díjat fognak kapni a 2024-es év legkiemelkedőbb startupjai, befektetői, mentorai és a Tőkeportál közösségi finanszírozási kampányai.

Arról, hogy kik legyenek a díjazottak, erre a linkre kattintva lehet szavazni. Az elismeréseket az esemény főszponzora, az MVM Zrt. adja át.

A részletes program és az előadók névsora itt érhető el, jegyet vásárolni pedig ide kattintva lehet.

NYITÓKÉP: A 2023. évi Startup Mikulás Party, ahol a 2023. év kiemelkedő szereplőit és sikertörténeteit ünnepelhette a startup-ökoszisztéma. Forrás: Birkás Krisztián / MeOutGroup

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben