Hirdetés

Bemutatjuk 2023 legmeghatározóbb startupökoszisztéma-szereplőit!

A Tőkeportál és az InnoMaker Partners közösen rendezték meg idén a Startup Mikulás Party-t, ahol a startup-ökoszisztéma szavazatai alapján hirdették ki az év legjobb közösségi finanszírozási kampányait, mentorait, befektetőit, startupjait és ökoszisztéma-építőit. Mutatjuk a díjazottakat!

December 7-én meglátogatta a Mikulás a magyar startup-ökoszisztémát is, hála a közösségi finanszírozási kampányokkal kitűnő Tőkeportálnak, valamint az innovatív cégeknek stratégiai szolgáltatásokat kínáló, a piacon idén megjelent InnoMaker Partners-nek. Az ökoszisztéma-építés iránt elkötelezett két szereplő idén közösen rendezte meg a Startup Mikulás Party névre keresztelt eseményét az MBH FintechLab, a MeOutGroup, a Magyar Fintech Szövetség, a CIB Bank és a StartItUp Győr támogatásával.

A Mikulás Party célja, hogy a startup-ökoszisztémában mozgók az esztendő végéhez közeledve közösen ünnepelhessék az év sikertörténeteit, megismerhessék egymást, kapcsolatokat építhessenek és gondolatokat cserélhessenek.

De nincsen Mikulás ajándékok nélkül: a Tőkeportál hagyományát folytatva az ökoszisztéma követői idén is megszavazhatták, hogy kik voltak 2023 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A díjátadóra idén a Create26-ban került sor, amely a startupok számára egy új, meghatározó helyszíne az együttműködésnek. Jöjjenek hát 2023 legjei!

2023 legjobb jutalomalapú közösségi finanszírozási kampányai

A jutalomalapú közösségi finanszírozási kampányok lényege, hogy a projekt adományozói nem várnak el pénzügyi jutalmat. Ők tulajdonképpen arra adnak pénzt, hogy a projekt innovatív áruját vagy szolgáltatását a későbbiekben élvezni tudják.

Idén két ilyen, a Brancs oldalán futott kampányt jutalmazott az ökoszisztéma.

  • A volt amerikai elnök, Donald Trump ihlette meg Cselovszki Róbertet és Járdán Tamást, akik TRUMPIFY ME néven egy olyan izgalmas kártyajáték megalkotására kértek tőkét, ami a demokratikus választási folyamatokat, politikai és gazdasági történéseket veszi alapul. Az izgalmas, provokatív és kiszámíthatatlan játék közéleti görbe tükröt tart nekünk, miközben nem foglal állást senki mellett. A TRUMPIFY ME több mint 2 millió forintot gyűjtött össze a Brancs segítségével.
  • Az Urilcard a papíralapú névjegyek korát szeretné meghaladni, új horizontokat nyitva a kapcsolatépítésben. A Cápák között műsorban is sikert elérő csapat, Drabant Sebestyén vezetésével arra gyűjtött össze több mint 1 millió forintot, hogy egy moblitelefonra ragasztható korong segítségével, keresőoptimalizáltan, egyetlen érintéssel megoszthasd magadról a legfontosabb információkat a network-jeid során. Az Urilcard megoldása kapós a piacon: már több mint ötezer partnerrel büszkélkedhet, köztük olyan nagyvállalatokkal, mint a Telekom, az EON vagy az OTP.

2023 legjobb tőkealapú közösségi finanszírozási kampányai

A tőkealapú közösségi finanszírozási kampányok lényege, hogy az alapítók a projekt nyilvános részvényeit bocsátják áruba, részesedési lehetőséget kínálva a befektetőiknek.

Idén két ilyen, a Tőkeportál oldalán futott kampányt díjazott az ökoszisztéma.

  • Az I Love Póló az ország első és legnagyobb egyedi pólónyomtató franchise hálózata. A Hudák Tibor alapította franchise vásárlóit hat városban személyesen is kiszolgálja, webshopján keresztül pedig közel húszezer mintából válogathatnak a látogatók. Print on demand platformként a designerek rajtuk keresztül adják el a termékeiket. Az I Love Póló kampányához 134 befektető járult hozzá, összesen több mint 50 millió forinttal.
  • A Kövesdi Gábor alapította Brancs közösségi piactér, ami nemcsak a közösségi finanszírozási kampányaival járul hozzá az olyan innovatív projektek felkarolásához, mint a TRUMPIFY ME vagy az Urilcard, de kapcsolati hálójukkal is segíti őket. A Brancs hiánypótló kezdeményezés Magyarországon, amit jól jelez, hogy több mint kétezer befektető szavazott már neki bizalmat a tőkéjével.

2023 legjobb mentorai

Az ökoszisztéma fejlődésének egyik kulcsa, hogy a felhalmozott tudást, tapasztalatot, jó gyakorlatokat át tudják adni egymásnak a szereplők. Kiváltképp igaz ez a kezdeti fázisban lévő vállalkozásokra, akik útját mentoraik egyengetik.

Idén három mentor munkáját is elismerte az ökoszisztéma.

  • Verő Barbara, a Future Proof Consulting Kft. társalapítója és angyalbefektető arra koncentrál, hogy a mentorált cégek minél jobban ki tudják aknázni a humánerőforrásaikban rejlő lehetőségeiket. Hitvallása, hogy minden sikeres üzlet és befektetés mögött emberek állnak. Eddig több mint 60 startupot segített mentorként.
  • Vuray György, a Vállalkozás Okosan társalapítójaként sokféle módon járul hozzá a kisvállalkozók sikereihez: segít nekik eldönteni például, hogy milyen vállalkozási formát és adózást válasszanak, hogyan építsék fel a vállalkozásukat és hogyan működtessék azt eredményesen. Partnerei között van többek között a Cápák között és a Spar Hungaricool.
  • Gerő Viktor sorozatvállalkozó, angyalbefektető és kockázatitőke-szakértő 1996 óta foglalkozik internetes projektekkel, tartalomfejlesztéssel és online marketinggel. Alapítója volt a Vatera.hu-nak, volt a Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő partnere, és jelenleg is partnere a Conor Seed Capital Fund-nak. Felhalmozott tudását befektetői mentorálással adja tovább.

2023 legjobb befektetői

Idén három befektető is tett annyit a magyar ökoszisztémáért, hogy érdemeit a szakma elismerje.

  • Az amerikai származású sorozatvállalkozó és angyalbefektető, Jared Schrieber missziója, hogy segítse a magyar startup-ökoszisztémát növekedését, és az fel tudja venni a versenyt a fejlettebb társaival szemben. Jared személyében Magyarország egyik legaktívabb angyalbefektetőjéről beszélhetünk.
  • Ha már angyalok, a díjazottak között van Csillag Péter is, aki a Hungarian Business Angel Network (HUNBAN) elnökeként sokat tesz a magyar innovatív projektekbe való befektetésekért és sikerükért.
  • Az MBH Fintechlab-et szakmai háttere teszi különlegessé az ökoszisztémában: az MBH Bank részeként létrejött inkubátor hidat képez a banki és a startupszektor között, befektetéseivel felkarolva az ígéretes innovatív projekteket. Az elmúlt nyolc évben az MBH Fintechlab összesen 38 startupba fektetett be.

2023 legjobb startupjai

Idén két startupot is díjazott az ökoszisztéma.

  • Az aiMotive mint autóipari startup az önvezető járművekben látta meg a lehetőséget: olyan integrált szoftveres megoldásokat kínálnak, amelyek lehetővé teszik ügyfeleik számára a gyors és hatékony önvezető funkciók lefejlesztését és beépítését technológiájukba, egyúttal jelentősen csökkentve a fejlesztési költségeket és időt. A Jaksity György alapította magyar startupot 2022 év végén többek közt a Fiatot, az Opelt, a Chryslert és a Maseratit is birtokló Stellantis Group vásárolta fel.
  • Az év egyik legnagyobb sikertörténete volt, hogy a Forbes TOP50 leggazdagabb magyar listájára először került fel egy startupper Kádár Tamás személyében. Az általa alapított startup, az online tranzakciók csalásmegelőzésével a piacra berobbant SEON is kiérdemelte az év startupja címet.

2023 legjobb startupökoszisztéma-építői

Új kategóriaként debütált az idei Startup Mikuláson az év startupökoszisztéma-építője, mely címet négy szereplő is magáének tudhatja 2023-ban.

  • Az Ács Zoltán és Urbán Viktor vezette Magyar Fintech Szövetség (MAFISZ) azért jött létre, hogy összefogja a hazai fintech szereplőket a startupoktól kezdve, az érett vállalkozásokon át az inkubátorokig és az akcelerátorokig. A szövetség célja, hogy nemzetközileg is erős és versenyképes ökoszisztémát építsen a fintech iparágban.
  • A Biás Csongor vezette Startup Hungary egy tapasztalt vállalkozók által alapított szervezet, melynek célja, hogy tagjai kollektív tudását és tapasztalatát felhasználva lökést adjon a magyar startup-ökoszisztéma fejlődésének és ígéretes projektjeinek. A Startup Hungary alapítói között található több idei díjazott is, mint Jared Schrieber, Csillag Péter és Kádár Tamás.
  • A magyar sorozatvállalkozók és angyalbefektetők által idén alapított STRT Holding célja a korai fázisban lévő, nemzetközi ambícióval rendelkező startupok segítése pénzügyi erőforrással és tudással egyaránt, úgy a a közép-európai régióban, mint Magyarországon.
  • A magyar ökoszisztéma megkerülhetetlen szereplője Hild Imre, aki már több mint húsz éve dolgozik a magyar startup-ökoszisztémában. Ennek során alapított két akcelerátort, a portfóliójába tartozó cégek közül többeket eljuttatott nemzetközi színtérre, továbbá rendszeresen tart előadásokat és mentori foglalkozásokat. Mindemellett vezetője az Óbuda Uni Venture Capital-nek is, aminek célja, hogy kitörési lehetőséget teremtsen a felsőoktatási intézményben alkotó professzorok és hallgatók ötleteiből induló, gyors fejlődésre hivatott vállalkozások számára – erről bővebben már írtunk a Startup Online-on.

KÉPEK: Birkás Krisztián / MeOutGroup

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben