Hirdetés

A boxringben küzdöttek meg a nemzetközi startupok

Záró állomásához érkezett a Startup Campus V4 Global Tour az elmúlt héten, Budapesten. A Regional Startup and Innovation Day keretében, ötödik alkalommal rendezték meg hazánkban a Get in the Ring! nemzetközi startup versenyt, mely egyben az egész évet felölelő, V4-es startup vállalkozásokat támogató programsorozatot is lezárta.

Londonba bizonyíthatott Közép-Kelet-Európa

A Department for International Trade (DIT) a Startup Campus londoni irodájával és a New Generation Centre együttműködésével, 2018. november 22-én szervezte meg a CEE to UK Soft-landing Tour elnevezésű eseményt. A startup és scaleup vállalkozásoknak szervezett rendezvényén 12 közép-kelet-európai Retail/FinTech és MedTech cég, valamint a Pécsi Tudományegyetem képviselője mutatkozott be az angol piac képviselőinek.

Magyar startupok álltak helyt a világ vezető egészségügyi kiállításán

Idén először vettek részt magyar startupok a világ vezető egészségügyi kiállításán, a MEDICA-n. A november 12-15. között Düsseldorfban zajlott kiállításon a Startup Campus szervezésében és az INPUT Program közreműködésével valósult meg a hazai startupok részvétele.