Hirdetés

Vésd be a naptáradba június 11-ét: interaktív startupdzsemborit hoz neked a Startup Safari

Ahelyett, hogy egy helyben ülnél, a Startup Safarin szabadon keringhetsz és ismerheted meg a hazai és régiós ökoszisztéma fontos szereplőit, akik változatos programokkal készülnek neked.

A magyar startupvilág női példaképeit állítja színpadra a Tech Talent Superstars

A nemzetközi összefogás részeként megvalósuló rendezvény célja a technológiai közösség erősítése mellett azt is megmutatni, hogy lehet nőként érvényesülni a startupvilágban, még úgy is, hogy ez a szféra sem mentes a nemi egyenlőtlenségektől.

Ukrajnával karöltve erősítik a régiós ökoszisztémát a V4-ek: elindult a V4-Ukraine Talent Fusion Program

A program célja, hogy komplex eszközökkel segítse a térség ígéretes innovátorait, enyhítve ezzel a régió innovációs problémáin: a tőke- és diverzitáshiányon, illetve a tehetségek kivándorlásán. Mit kínál a program, és kik jelentkezhetnek? Mutatjuk!