Hirdetés

Nobel-díjas tudósok előtt is bemutatkozhat a magyar találmány

A cukorbetegek számára kifejlesztett applikációval nyerte meg a Falling Walls Lab innovációs verseny nemzeti fordulóját Havlik Károly, a budapesti Semmelweis Egyetem mesterszakos orvostanhallgatója, a DiabTrend startup egyik tagja. Ezzel a fejlesztésük nemzetközi porondon is bemutatkozhat a novemberi berlini finálén.

Az applikáció az inzulin-kezelt cukorbetegeknek segít vércukorszintjük megfelelő szinten tartásában, az alkalmazás a felhasználóról gyűjtött információkat analizálva képes megmutatni a vércukorszint várható alakulását. Testvéreivel  ezen a fejlesztésen dolgozik a DiabTrend csapatában, amiről bővebben korábbi interjúnkban Havlik Marcellel beszélgettünk.

„A startup versenyek és konferenciák elsősorban azért is fontosak, mert ilyenkor visszajelzést kaphatunk eddigi munkánkról, elősegítve ezzel azt, hogy a megfelelő irányba haladjunk, így az elmúlt napok eseményei azt gondolom az egész csapatnak egy újabb lendületet is adnak.” – mondta el Havlik Károly a StartUP! Magazinnak. Hozzátette, hogy az első helyezés azért is nagyszerű, mert  a berlini döntő lesz az első lehetőség, hogy a fejlesztésük nemzetközi porondon is bemutatkozzon.

„Az elnyert bizalom nem csak lehetőséggel, de felelősséggel is jár mind a csapatot mind pedig az országot képviselve egy ilyen innovatív versenyen.”

Havlik Károly 56 ország mintegy 200 versenyzőjével küzd majd meg a berlini Falling Walls konferenciához kapcsolódó nemzetközi innovációs verseny döntőjében. Itt Nobel-díjas tudósokat, akadémikusokat és vállalatvezetőket is felvonultató zsűri előtt szerepelhet majd fejlesztésükkel, és lehetősége lesz meggyőzni őket arról, hogy ötletükbe érdemes befektetni.

„A novemberi döntőig még elég sok idő van, így a csapattal a rendszert tovább fejlesztve újabb és jobb eredményeket fogunk tudni felmutatni. Továbbá az ilyen események esetében talán az egyik legfontosabb, hogy a nyelvi és kommunikációs készségeinket megfelelő szintre hozzuk, hiszen az mind az előadásnál, mind pedig az utána következő kapcsolatépítésnél nagyon fontos” – számolt be Károly a berlini finálére való felkészülési folyamatról.

A nemzeti döntőben második helyezett Fülöp Ádám (BME) vak és gyengénlátó embereknek kifejlesztett olvasó szerkezetet mutatott be (GlovEye), amely segítségével az írott szöveg Braille-írássá konvertálódik, így visszaadja a látássérültek számára az olvasás örömét. A harmadik helyen pedig Dávid Bálint (BME) végzett, aki projektje témájául a laparoszkópia forradalmasítását választotta.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben