Hirdetés

Nagyot nőtt a PortfoLionhoz tartozó szállásportál

hotel szoba

Tavaly 30,9 százalékkal emelkedett és elérte a 3,4 milliárd forintot a Szállás.hu online szállásfoglaló oldal árbevétele. A cég legutóbb a lengyel piacon vásárolta fel az egyik konkurensét.

A Szállás.hu által közvetített forgalom elérte a 23,5 milliárd forintot, míg 2016-ban 16 milliárd forintot tett ki. A cég 2017-ben 882 ezer vendégéjszakát adott el, külföldről származó árbevételük pedig közel 50 százalékkal nőtt.

„A külpiaci növekedésben jelentős szerepet játszottak az akvizíciók is” – nyilatkozta Szigetvári József ügyvezető, aki elmondta azt is, hogy tavaly a dolgozóik létszámát 20 százalékkal növelték, így immár 110 embert foglalkoztatnak.

Az oldalon foglalható szálláshelyek száma mostanra elérte a 257 ezret, ami közel 20 százalékos bővülést jelent a 2016-os évhez viszonyítva. Az adataik szerint minden negyedik internetező az oldalon választja ki belföldi úti célját, és több mint 700 ezer vendégértékelés található már az oldalon, ahol közel 10 ezer magyarországi szálláshely foglalható azonnali visszaigazolással.

A társaság a közelmúltban a lengyel piacon is terjeszkedett, miután felvásárolták a Spanie.pl csoportot. Az érdekeltségükbe került, évi ötmillió látogatóval rendelkező oldal ezután a Nocleg.pl (Szállás.pl) nevet vette fel, ami a magyar online szállásközvetítő cég korábban is használt márkaneve Lengyelországban. A terjeszkedést saját forrásból finanszírozta a Szállás.hu.

A Szállas.hu csoport 2014-ben első, 2015-ben pedig a harmadik helyen végzett a Deloitte Fast 50 – a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatainak – versenyében.

A Szállás.hu igazi startup sikersztori, a Miskolcról indult szállásportált Dorcsinecz József és Varga Zoltán alapította. 2011-ben a társaságban tulajdonrészt vásárolt a Central Médiacsoport Zrt. jogelődje, a Sanoma Budapest. 2015-ben az OTP Bank és a PortfoLion Regionális Magántőke Alap megvásárolta a Szallas.hu Kft. 100 százalékos tulajdonrészét a Central Médiacsoporttól, és a két alapító tagtól. A tranzakcióval a PortfoLion Regionális Magántőke Alap 70 százalékos, míg az OTP Bank 30 százalékos tulajdonrészt szerzett a vállalkozásban.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben