Hirdetés

Jelentkezz az Econverse V4 Startup Challenge versenyre, és még akár Varsóban is bemutathatod a startupötletedet!

A 16-21 év közötti fiatalok olyan készségeiket fejleszthetik, mint a csapatmunka, a problémamegoldás és a prezentáció. Az iparági érdeklődés szerint csapatokba rendezett versenyzők kétnapos projektmunka után mutatják be kidolgozott ötleteiket a szakmai zsűrinek, és juthatnak tovább a varsói döntőbe. Jelentkezési határidő: november 3. éjfél.

„A legnagyobb innovációk jellemzően nem a nagy cégektől, hanem a frissen alakult startupoktól érkeznek. Ha valaki szeretne részt venni a jövőnk alakításában, úgy gondolom, ennek nincs jobb módja, mint már diákként megismerkedni a startupvilággal, ehhez pedig a versenyünk tökéletes alapot ad”

– ezekkel a szavakkal vezeti fel Lévai Balázs, az Engame Akadémia alternatív oktatási központ alapítója, hogy mit adhat az idén először megrendezendő Econverse V4 Startup Challenge a résztvevőknek és általában a startup-ökoszisztémának. Az ötletversenyt az Akadémia a fiatalok vállalkozásalapítását segítő, lengyel Econverse-sel közösen és a Startup Hungary stratégiai partnerségével szervezi meg. 

Miről szól az Econverse V4 Startup Challenge?

Az Econverse V4 Startup Challenge egy 16-21 év közötti diákoknak szóló vállalkozói verseny, melynek magyarországi fordulóját 2024. november 15-16-án tartják meg a budapesti Create26-ban. A korhatárt a szervezők úgy húzták meg, hogy a középiskolások mellett egyetemista versenyzők részvételére is lehetőséget adjanak.

Az Econverse V4 Startup Challenge verseny előképe egyébként az alábbi videón látható Startup Challenge, amelyet az Engame és a Startup Hungary szervezett közösen a korábbi években. A Startup Challenge azonban csak gimnáziumi tanulóknak szólt, és nem volt nemzetközi kifutása.

A mostani versenybe, az Econverse V4 Startup Challenge-be beválogatott és ötfős csapatokba sorolt versenyzők 15-én reggeltől estig mentorok segítségével dolgozzák ki üzleti ötleteiket, másnap délután pedig szakmai zsűri és a közönség előtt prezentálják munkájukat.

A versenyzők így olyan készségeket fejleszthetnek, mint a csapatmunka, a problémamegoldás és a prezentáció – ezeknek pedig a mindennapi életük során is hasznát vehetik majd, függetlenül attól, hogy vállalkozóként építenek-e karriert.

A felkészülést megkönnyíti, hogy a résztvevőket a szervezők iparági érdeklődés szerint rendezik csapatokba, mint:

  • a munka és az oktatás jövője,
  • fintech,
  • e-kereskedelem,
  • fenntarthatóság,
  • lifestyle,
  • illetve ipar 4.0.

Mit lehet nyerni a versenyen?

A pitchek alapján

a legjobb négy csapat csapatonként 250 eurós (100 ezer forintos) jutalomban részesül, valamint részt vehet az ötletverseny 2025. március 27-28-án Varsóban megrendezendő döntőjében, ahol a többi V4-országból beválogatott projekttel mérettetheti meg magát.

A varsói döntő nyereményeit később hozzák nyilvánosságra a szervezők.

Az előző Startup Challenge nyertesei és résztvevői.

A verseny nyelve végig angol, jelentkezni pedig november 3-án éjfélig lehet az Engame Akadémia oldalán keresztül.

VIDEÓ ÉS KÉPEK: Az Econverse V4 Startup Challenge-et megelőző Startup Challenge verseny fotói. Forrás: Engame Akadémia

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben