Hirdetés

Az oktatásnak lépést kell tartania a digitalizációval

A digitalizáció térnyerését jól mutatja, hogy ma átlagosan egy családban minden főre két digitális eszköz jut. A gyerekek korán, 4-5 éves kortól rendszeres használóivá válnak, később pedig a játék mellett már legalább 56 százalékuk tanulásra is használja.

A változás az oktatásban is megjelent: az iskolák 98 százaléka rendelkezik legalább egy olyan teremmel, amely megfelel az aktuális igényeknek. A K&H Csoport szerint az oktatásában a pénzügyi tudatosság kialakításának nagyobb hangsúlyt kellene kapnia, a megfelelő módját pedig az adja, ha lépést tartunk a digitális átalakulással.

Napjainkra a digitális oktatás túllépte az informatika órák kereteit. A digitalizáció jelen van az otthonunkban, a munkahelyünkön, a mindennapjainkban. Egy 2016-os felmérés szerint egy családban átlagosan 2,25 digitális eszközt használnak, és a gyerekek kifejezetten magabiztosan kezelik azokat. 4-5 éves kortól rendszeres használókká válnak, saját eszközt birtokolnak. Ezen játszanak, szórakoznak, később pedig a játék mellett már legalább 56 százalékuk rendszeresen tanulásra is használja mobiltelefonját, tabletjét vagy számítógépét.

A digitalizáció az oktatásban is megmutatkozik: modernebb eszközök, szoftveres megosztó alkalmazások állnak a pedagógusok rendelkezésére. Magyarország Digitális Stratégiája szerint 2016 óta már az iskolák 98 százaléka legalább egy információs és kommunikációs technológiákkal felszerelt osztályteremmel (IKT) rendelkezik. Az általános iskolák mintegy felében (53%), a középiskolák mintegy kétharmadában (65%) kettő vagy több számítógépterem található. Ezek gyakorlati használata is lassan mindenhol kiforrottá válik.

„A digitális világ térnyerése a pénzügyek terén is számos változást hozott. Új banki megoldások jelentek meg, online intézzük csekkbefizetéseinket és vásárlásainkat.”

„A pénzügyi ismeretterjesztésnek jóval nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a fiatalok nevelésében, hogy felnőttként majd átlássák lehetőségeiket, felkészülten tudjanak dönteni. Mindezt játékosan, szórakoztató módon, a számukra élményt nyújtó platformokon kell átadnunk. Az oktatásba eredményesen vonhatjuk be a digitális eszközöket, mind a hagyományos tantárgyak, mind a pénzügyi ismeretek terén. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő új ismeretanyagának megalkotásakor is ezt tartottuk szem előtt, így született meg a vigyázz#KáPé vlogsorozat és mobilapplikáció, amellyel a fiatalok észrevétlenül, élményszerűen jutnak a legfontosabb pénzügyi alapismeretekhez” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Ma már több országos kezdeményezés is támogatja a modern, IKT eszközöket alkalmazó oktatási gyakorlatok bevezetését: ilyen volt a Pénz7 programsorozat, amely a fiatalok pénzügyi nevelését célozta, és amelyhez önkéntes oktatókként a K&H Csoport szakemberei is csatlakoztak. Az április elején lezajlott Digitális Témahéthez pedig több mint 930 iskola csatlakozott. A témahetek mellett maguk az intézmények is egyre jobban fókuszálnak a digitális oktatásra. Például az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium a jövő tanévtől elindítja első digitális osztályát, amelyhez bővítették eszközparkjukat és folyamatosan képzik a pedagógusok digitális tudását.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben