Hirdetés

Az ételházhozszállítás európai nagyágyúja hétmilliárd euróért kelt el

A kiszállítással foglalkozó amerikai óriás, a DoorDash bejelentette, hogy hétmilliárd euróért (nagyjából 2500 milliárd forintért) felvásárolják a magyar piacon is jelenlévő ételkiszállító startupot, a Woltot.

„Mostantól egy csapatot alkotunk a DoorDash-sel. Folytatjuk megkezdett utunkat Woltként, de a DoorDash részeként – és felelősek leszünk a közös nemzetközi működésünkért is” – nyilatkozta Miki Kuusi a Wolt ügyvezető igazgatója.

A DoorDash elképesztő vállalkozást épített fel a világ egyik jelentősebb piacán, míg mi egy kis országból jövünk, és nagyon gyorsan kellett elsajátítanunk a terjeszkedés művészetét.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben