Hirdetés

A cégvezetők javulni látják a globális gazdasági helyzetet

Világszerte egyre kedvezőbbnek ítélik a cégvezetők a makrogazdasági kilátásokat – még a gazdaság lassulása és a kedvezőtlen geopolitikai helyzet ellenére is. Ez derül ki az EY tőkebizalmi elemzéséből, amely 47 ország több mint 2900 felsővezetőjének megkérdezésével készült februárban és márciusban.

A tanácsadó cég közleménye szerint a megkérdezettek 93 százaléka javulni látja a globális gazdasági helyzetet, vagyis 20 százalékkal többen, mint tavaly. 76 százalékuk 6 és 15 százalék közötti növekedést vár a következő 12 hónap során a vállalatában.

A legnagyobb kihívásnak a cégvezetők harmada a gazdaság lassulását, 27 százaléka pedig a geopolitikai, szabályozási és kereskedelmi bizonytalanságot tartja.

A felmérés alapján a legnépszerűbb befektetési célpont már nem az Egyesült Államok, hanem az Egyesült Királyság. Rajtuk kívül az első ötbe Németország, Franciaország és Kína került be. A felvásárlási kedv 10 éve nem volt ilyen magas, az egy éven belül akvizíciót tervezők aránya 52 százalékról 59 százalékra nőtt.

Az EY vezérigazgatója a közlemény szerint úgy véli, hogy sok cég a felvásárlásokat használja portfóliója gyorsított ütemű átalakítására és az időtálló növekedés megalapozására. Rencz változást vár a Magyarország számára meghatározó jelentőségű autóiparban is az új mobilitási megoldások miatt. Az átalakulásra az érintett cégek autóipari szövetségek létesítésével, startupok felvásárlásával, kockázati tőkebefektetésekkel, közös vállalatok alapításával reagálnak – tette hozzá.

MTI

 

 

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben