Hirdetés

Közel 15 millió forintos díjazással várja a legjobb magyar startupokat a Carpathian Startup Fest versenye

A május 21-22-én, Lengyelországban megrendezendő Carpathian Startup Festre kedvezménnyel utazhatnak ki a startupok az esemény hazai partnere, az InnoMaker Partners kuponkódját használva.

Idén május 21-22. között rendezik meg a közép-kelet-európai régió egyik legjelentősebb startupeseményét, a Carpathian Startup Festet. A lengyel Jasionkaban helyet kapó rendezvény célja, hogy összehozza a régió ökoszisztémáját formáló startupokat, befektetőket, vállalati vezetőket és innovátorokat. A fesztiválon négy színpadon, több mint 120 előadóval zajlanak majd a szakmai programok, és a networking is kiemelet szerepet kap.

A Carpathian Startup Fest egyúttal saját startupversenyt is rendez a régió feltörekvő vállalkozásai számára, aminek keretében a résztvevők összesen 150 ezer złoty (átszámítva körülbelül 14,3 millió forint) pénzdíjazásban részesülhetnek.

Mindemellett az esemény alkalmat biztosít arra is, hogy a startupok növeljék ismertségüket, befektetőket találjanak, és tapasztalt mentorokkal dolgozzanak együtt.

Jelentkezni a versenyre 2025. március 24-ig lehet a Carpathian Startup Fest hivatalos weboldalán keresztül. A pályázatokat iparági szakértők és befektetők bírálják el, a döntősöket pedig 2025. április 16-án hirdetik ki.

A 2024. évi Carpathian Startup Festről készült fotó. Forrás: Carpathian Startup Fest

A Carpathian Startup Fest hivatalos magyarországi ökoszisztéma-partnereként az InnoMaker Partners arra bátorítja a magyar startupokat, hogy vegyenek részt a fesztiválon, ehhez pedig exkluzív kedvezményt is biztosít számukra:

a CSF25PARTNER kuponkód használatával 17 százalék kedvezménnyel vásárolhatók meg a belépők.

NYITÓKÉP: A 2024. évi Carpathian Startup Fest startupversenyének nyertesei. Forrás: Carpathian Startup Fest

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben