Hirdetés

Rekordot döntött a vállalatok felelős működését (ESG) elősegítő felvásárlások száma

Rekordot döntött tavaly a vállalatok felelős működését (ESG) elősegítő felvásárlások száma az eurózónában – derül ki az EY 507 euróövezeti vezérigazgató részvételével készült nemzetközi kutatásából. A vezetők szerint az ESG-vállalásaik érvényesítése olyan értékes tényező, ami még az árbevétel növelésénél is fontosabb.

A megkérdezett döntéshozók úgy vélik, a cégük jövőbeni növekedésre az egyik legnagyobb kockázatot a klímaváltozás jelenti. Ez egyértelműen arra készteti őket, hogy fenntarthatóvá tegyék működésüket. A vezérigazgatók ennek megfelelően a digitális átalakulás és a meglévő üzletágaik fejlesztése mellett leginkább a környezetvédelmi szempontokra fókuszálnak beruházásaik során.

„A pénzügyi célok elérése önmagában már nem elegendő ahhoz, hogy a vállalatok megfeleljenek a befektetői és társadalmi elvárásoknak” – hangsúlyozta Paulovits Márton, az EY felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének igazgatója. A kutatás is ezt támasztja alá. A válaszadók egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az ESG-szempontoknak. A megkérdezettek 27 százaléka már ma is versenyelőnynek tartja, ha egy szervezet világosan meghatározott fenntarthatósági stratégiával rendelkezik.

A vezérigazgatók úgy látják, hogy ESG-vállalásaik teljesítésével olyan mértékben növekszik a vállalat értéke, ami ma már fontosabb még az árbevétel emelésénél is. Az euróövezeti vezetők 26 százaléka ezt a területet jelölte meg az akvizíciós törekvések fő okaként. Ez magasabb, mint a globális átlag (20%), aminek eredményeként 2021 rekordévet hozott az eurózónának. Tavaly 35 százalékos emelkedés mellett 589 ESG-vezérelt felvásárlásról számoltak be.

„A környezetvédelmi célok meghatározása és teljesítése világszerte egyre fontosabb a befektetők számára. Az eurózónában a magasabb arányú ESG-beruházásokkal rendelkező vállalkozások már most is jobban teljesítenek, így ezek a szempontok az eredményességet is nagyban javíthatják” – mondta el Paulovits Márton, az EY szakértője.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben