Hirdetés

Virtuális állásbörze várja az egyetemistákat

Virtuális állásbörzét szervez a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a Case Solvers HRTech és EdTech területeken aktív startup vállalkozással közösen. Május 5-én és 6-án az Egyetem 3 karán közel 50 vállalati és civil szervezeti partner várja a hallgatókat szakmai gyakorlati-, és álláshelyek, valamint önkéntes lehetőségek széles kínálatával. A kétnapos online rendezvénysorozat keretében a virtuális vállalati bemutatkozó standok mellett karrier tanácsadás, interaktív előadások, workshopok és fogadóórák is várják az érdeklődőket.

A BGE programjai, képzési portfóliója kialakításánál figyelembe veszi a vállalati igényeket és a munkaerőpiaci trendeket, és minden szinten együttműködik partnereivel, legyen szó oktatásról, kutatásról, duális képzésről vagy éppen szakmai gyakorlatról. Ennek egyik kiemelt eseménye a hagyományos állásbörze, amely jelenleg rendhagyó, online módon teremt kiváló lehetőséget mindkét fél számára, mind az új munkaerő, mind a leendő munkahely feltérképezésére.

A kétnapos rendezvényen – amely Prof. Dr. Heidrich Balázs rektor virtuális köszöntőjével kezdődik – 43 vállalati partner várja az érdeklődőket, akik a virtuális térben így kapcsolatba léphetnek a kiállító partnerekkel, részt vehetnek interaktív előadásokon, workshopokon, fogadóórákon és önéletrajzukkal jelentkezhetnek a nyitott pozíciókra.

A korábbi évek állásbörzéihez képest újdonság, hogy az összes kiállító ajánlata egy platformon érhető el a résztvevők számára.

Külkereskedelmi Karon (KKK) szállítmányozás-logisztika, gazdálkodás, marketing, kommunikáció, illetve pénzügyi szolgáltató cégek, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karon (KVIK) vezető hotelláncok, a turizmus-vendéglátás szektor képviselői, valamint kereskedelmi és szolgáltató cégek, a Pénzügyi és Számviteli Karon (PSZK) pedig elsősorban adótanácsadó és könyvvizsgáló cégek, bankok, informatikai vállalkozások és szolgáltató központok várják szakmai gyakorlati helyekkel, részmunkaidős pozíciókkal és álláslehetőségekkel a hallgatókat, frissdiplomás pályakezdőket. Emellett álláskeresési és karrier tanácsadással is segítik a fiatalokat.

Az Állásbörzén 5 civil szervezet is bemutatkozik, így a látogatók betekintést nyerhetnek e szervezetek munkájába és az egyetem fenntarthatósági törekvéseinek megfelelően önkéntesként is csatlakozhatnak hozzájuk.

A BGE Virtuális Aulában az egyetem által kínált nemzetközi mobilitási lehetőségekkel (Erasmus+ program), vállalkozásfejlesztési programokkal, karrier szolgáltatásokkal, mesterképzésekkel, szakirányú továbbképzésekkel, doktori képzéssel, valamint a szakkollégiumokkal is megismerkedhetnek.

További információ a Facebook eseményben.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben