Hirdetés

Világszerte már több mint 80 sportolóval dolgozik együtt a BioTechUSA

Az idén 22 éves hazai tulajdonú táplálék-kiegészítőket gyártó és forgalmazó BioTechUSA cégcsoport az utóbbi években jelentős nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. 1500 termékből álló, 100%-ban doppingmentes protein-, vitamin- és reformélelmiszer portfóliója jelenleg a világ 100 országában elérhető. Európa-szerte már több mint 80 sportolóval működnek együtt, akikkel közös céljuk, hogy minél több emberhez juttassák el az egészséges életmód és a mozgás örömét. Júliustól Szalai Attila, a magyar labdarúgó válogatott 23 éves védője is a BioTechUSA márkanagyköveteinek csapatát erősíti. 

BioTechUSA 2016 óta egyre erősebben van jelen a nemzetközi piacon. Napjainkban világszerte ​​270 BiotechUSA márkabolt működik, összesen 8 országban, már az Európai Unión kívüli országokat is meghódították. A cég lokális és globálisan szinten is letette voksát a tudatos, egészséges életmód és a sport mellett.

Szalai Attila a BioTechUSA új márkanagykövete

Küldetésének terjesztéséhez a cég a kezdetek óta olyan profi sportolókkal és influenszerekkel dolgozik együtt, akik saját példájukon keresztül, életmódjukkal és sportteljesítményükkel rengeteg embert inspirálnak. Európa-szerte több mint 80 sportolóval működnek együtt, akikkel közös céljunk, hogy minél több emberhez juttassák el az egészséges életmód és a mozgás örömét. Júliustól ennek a példaértékű csapatnak lett a tagja a török Fenerbahçe focistája és a nemzeti tizenegy oszlopos tagja, Szalai Attila is, aki a hazai Forbes Magazin 2021-es sportlistája szerint az ötödik legértékesebb magyar sportoló.

Idén év elején bombaként robbant a hír, hogy a hazai élvonalban már sokat bizonyított sportoló négy és fél évre szóló szerződést írt alá az isztambuli klubhoz, azonban sikerei nem csak a nemzetközi porondon, hanem hazai színekben is folytatódnak a BioTechUSA cégcsoport partnereként.

Együtt a sportos életmódért

“A BioTechUSA-nál mindig is hosszútávú együttműködésekben gondolkodunk. Szalai Attila leigazolása elsősorban azért nagy dolog számunkra, mert kimagasló teljesítménye és mozgás iránti elkötelezettsége számunkra is motiváló. Attila példamutató személye és alázata egyezik a BioTechUSA szellemiségével és büszkén haladunk tovább vele együtt azon az úton, melynek célja a mozgás szeretetének minél szélesebb körű népszerűsítése” – mondta az együttműködés részleteiről Tóth Szabolcs Attila, a BioTechUSA marketing vezetője.

“Örömmel csatlakoztam a TeamBioTechUSA-hoz, hiszek benne, hogy a saját történetemmel sok embert inspirálhatok egy egészségesebb, tudatosabb és sportosabb életre. A kitűzött célok és álmok elérése közös feladat. Legyen szó bármilyen egyéni elképzelésről, alázattal, kitartással, elhivatottsággal és egy hiteles, nagytudású szakemberekből álló csapat által nyújtott szakértői segítséggel bárki elérheti azokat” – mondta az új csapatáról Szalai Attila.

Minőségi tartalomgyártás

A hazai nagyvállalat az elmúlt években olyan nemzetközileg is alkalmazható márkastratégiát alakított ki, amely túlmutat a hétköznapi influenszer szerepeken. A tartalomgyártás terén arra törekednek, hogy kreatívjaikkal együttműködve olyan izgalmas és hasznos anyagok készüljenek, melyek teljes mértékben lefedik az egészséges életmód fő pilléreit. A termékek népszerűsítése mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a minőségi tartalomgyártársa és közösségépítésre is. Fontosnak tartják, hogy sportolóik és influencereik a saját hangjukon érjék el közönségüket, a szakértő kollégák pedig szemléletformáló és ismeretterjesztő háttéranyagokkal segítik partnereiket abban, hogy minél informatívabb posztok kerüljenek ki az online térbe. A nyár végétől Szalai Attila Facebook és Instagram oldalán is találkozhat majd a közönség a márkanagykövet és a szakmai csapat által összeállított minőségi és mindennapokban is hasznos segítséget nyújtó tartalmakkal.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben