Hirdetés

Spanyolországban gyártják az elektromos Opeleket

Opel logo

Két év múlva kezdődik az elektromos autók gyártása az átszervezés alatt álló, 2017-ben új tulajdonoshoz került Opelnél.

A spanyolországi Figueruelasban működő üzemben készül majd az első elektromos Opel-modell 2020-ban – jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója Madridban szerdán. Az elképzelések szerint 2024-től minden Opel személyautó-modellnek lesz elektromos változata is, a sort a Corsa gyártásával kezdik két év múlva.

Ezt megelőzően pedig a jövő évtől a figueruelasi gyárban elkezdik a hagyományos Corsa gépkocsik legújabb, hatodik generációjának a gyártását is. A vezérigazgató hangsúlyozta: mindez döntő előrelépést jelent a francia PSA-csoport által tavaly augusztusban átvett autóipari vállalat számára.

A Zaragoza melletti autógyárban 1982 óta gyártanak Opel Corsa autókat, ez idő alatt több mint 13 millió gépjármű került ki innen. A Corsa mellett Mokka X, Crossland X, és Citroën C3 Aircross gyártása zajlik az üzemben, ahol mintegy 5400 embert foglalkoztatnak. Az elmúlt évben több mint 382 ezer gépkocsi került ki a spanyolországi gyárból, 6 százalékkal több mint egy évvel korábban.

Az Opel tavaly került a PSA-csoport érdekeltségébe. Jelenleg komoly átalakítások, átszervezések zajlanak a felvásárolt vállalatnál, a franciák célja ugyanis az, hogy újra profitot termeljen az 1999 óta veszteséges márka.

(MTI)

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben