Hirdetés

Sikerrel zárult az első Agtech Summit konferencia

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) novemberben rendezte meg először hazánk első kifejezetten agrár startupokról szóló rendezvényét. A technológiai újdonságokat és a jövő agráriumát vizsgáló rendezvényen többszáz látogató vett részt és kapott közelebbi képet a legfontosabb agrártechnológiai startupok fejlesztéseiről.

Cyber kertészet, mezőgazdasági űradatok, fenntartható agrárium, az élelmiszeripar jövője – az első Agtech Summit konferencián az érdeklődők megismerhették a legaktuálisabb agrárinnovációs trendeket. A NAK startup programjának közel hároméves eredményeinek bemutatásán túl, az eseményre látogatók szakmai előadásokból tájékozódhattak az agrárium jövőjét formáló törekvésekről.

Az esemény kiemelt célja volt, hogy összehozza a fiatal fejlesztőket és szakértőket, akik az agrárium aktuális kihívásaira a legmodernebb megoldásokkal tudnak reagálni. Ennek eredménye nem lehet más, mint számos olyan új megoldás megjelenése a szektorban, mely a gazdákat segíti.

„Az esemény bebizonyította, hogy a fiatal fejlesztőknek helye van a szektorban. Azzal, hogy ezeknek az új típusú fejlesztéseknek a kamara támogató környezetet biztosít, tagjait is segíti, hiszen az ágazat megújulása elkerülhetetlen, a versenyképességet pedig csak úgy lehet fenntartani, ha lépést tartunk a fejlődéssel. Az agrár startupok szektorba csábítása egyúttal a generációváltás problémájára is enyhítést hozhat.” – emelte ki Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

A kiállító és előadó agrár startup vállalkozások megoldásai az ágazat egészét lefedik; az érdeklődők a szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos digitális fejlesztésektől kezdve – az állattenyésztésben fellelhető problémákra hozott újdonságokon át – az élelmiszeriparhoz köthető megoldásokkal is találkozhattak a rendezvényen.

Az Agtech Summit zárásaként bemutatásra kerültek a NAK TechLab inkubátor programjában született fejlesztések és együttműködések is. A startupok olyan piacvezető agrár nagyvállalatokkal dolgozhattak együtt a három hónapos program során, mint a Corteva Agriscience, a KITE Zrt. a Bonafarm Csoport, vagy az Axiál Kft. A vállalati partnerek piaci ismerete és szakmai felkészültsége hozzájárul ahhoz, hogy ezek a fejlesztések a közeljövőben a gazdálkodók széles köréhez eljussanak és megkönnyítsék mindennapi munkájukat. Az inkubációs program szakmai partnere a Design Terminal.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben