Hirdetés

Percenként hányat pislogjunk a szemünk egészségéért?

Sok egyéb mellet a pislogásra és a monitor-szem távolságra figyelmeztet az a magyar fejlesztésű szoftver, amelynek használatával az eddigi tapasztalatok szerint 10-30 százalékkal csökkenthető a táppénzes napok száma, és 15-20 százalékkal növelhető a monitor előtt dolgozók hatékonysága.

A szoftvert fejlesztő Szemfüles Kft. közleménye szerint 100 könyvelő megkérdezésével végzett, saját kutatása alapján a válaszadók 90 százaléka legalább 8 órát dolgozik egy nap monitor előtt, és csupán 22 százalékuk tudja, hogy

percenként 12-15 pislogással megakadályozható lenne a szem kiszáradása, elfáradása.

A megfelelő monitortávolsággal (a szemtől 50-70 centiméter) is csak a válaszadók 26 százaléka volt tisztában.

Az eddig alapvetően pislogásra és monitor-szem távolságra figyelmeztető megoldást a magyar startup új funkciókkal is kiegészítette: az alkalmazás egészségügyi monitoring és kezelési programokkal is bővült, amelyhez a szakmai hátteret a Péterfy Sándor utcai kórház szemész szakorvosai szolgáltatják. Közölték azt is, hogy a cég a nagyvállalati megoldása után az egyéni vállalkozók részére is elérhetővé tette a szoftvert. Jelenleg 290 felhasználó használja a terméket, és az év végéig várhatóan 700-1000-re nő számuk.

A Szemfüles Kft. tavaly decemberben indult, a tervek szerint idei árbevétele 2,5 millió forint lesz. A június óta megvásárolható szoftver eddig 1 millió forint árbevételt generált.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben