Hirdetés

Monumentális biodómokban élhetünk majd a Marson

Elon Musk az elmúlt hetekben nagy lépést tett meg annak érdekében, hogy ne legyen totálisan utópisztikus a Marson való élet gondolata. Ezzel párhuzamosan egy csapat dubaji építész is azon dolgozik, hogy megfelelő megoldást találjon egy olyan város kialakítására, mely kompatibilis az Marson uralkodó viszonyokkal.

A dubaji építésziroda célul tűzte ki, hogy egy Marssal is kompatibilis várost tervez meg a Dubai melletti sivatagos területre. A „Mars Tudományos Város” névre keresztelt projekt keretében mintegy 176 000 négyzetméternyi helyet fognak felhasználni az alapvetően élhetetlennek minősíthető területből a kísérleti város megépítésére.

A város előzetes tervei számos monumentális ellipszoid alakú épület láthatók, melyeket vastag, áttetsző üvegből készítenek, hogy a napfény át tudja járni az objektumokat. A tervezés során elmondásuk szerint törekednek arra, hogy később tudósok szimulálni tudják azt az eshetőséget, ha ténylegesen úgy döntünk, hogy a Marsra tesszük át a székhelyünket.

Természetesen, mint minden futurisztikus projekthez, ehhez is mélyen a zsebbe kell nyúlnia az Arab Emirátusok kormányának: már körülbelül 135 millió dollárt tettek félre az ütemterv realizálására, de a tudás, aminek ennek köszönhetően birtokába juthatunk, potenciálisan felbecsülhetetlen értékű lehet. A projekt segítségével ugyanis kiderülhet, hogy milyen kockázatokkal járhat a marsi lét. A kockázatok listája pedig jóformán végtelen, és bőven túlmutat azokon a pragmatikus szempontokon, amik gyakran elhangzanak, mint például az élelmiszertermesztés vagy a hulladékgazdálkodás.

A Marson való város létesítése szempontjából a legnagyobb akadály maga a bolygó, az atmoszférája ugyanis nagyon vékony, és csekély védelmet nyújt a káros sugárzások ellen.

Gyakorlatilag nincs légnyomás, ami azt jelenti, hogy a -62 fokos hőmérséklet ellenére konkrétan megforr a vérünk a nyílt levegőn. Ezek pedig nem éppen a legjobb körülmények egy esetleges letelepedésre. Ennek megoldásaként a Mars Tudományos Város projekt tervezői speciális, egymással összekapcsolt biodómokat terveznek, melyeket egyrészt feltöltenek oxigénnel, másrészt légnyomást generálnak, hogy valamelyest sikerüljön adaptálni a Mars kondícióihoz.

A terv egyik legnagyobb előnye a tudományos felfedezés lehetőségének megteremtése,

ugyanis már a tervezetet is úgy készítik, hogy számos tudományos kutatóközpontot és laboratóriumot helyeznek el a város területére, aminek segítségével remekül fogják tudni szimulálni azokat a kihívásokat, amelyekkel a Marson egy esetleges kolonizáció esetén az emberiség szembenézne.

Forrás: Liner

Kép: Bjarke Ingels Group

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben