Hirdetés

Milyen digitális eszközök segítik majd a jövő városában élőket?

Okosvárosokról beszéltek és ötleteltek a Deutsche Telekom munkatársai a Magyar Telekom új székházában megrendezett kétnapos rendezvényen. Az eseményre 25 országból közel 250 Telekomos kolléga érkezett, hogy tudásuk megosztásával új perspektívákat, formabontó megoldásokat vázoljanak fel.

A Telekom Shift egy nemzetközi műhelymunka, ahol a vállalatcsoport munkatársai közösen vitatják meg a legégetőbb gazdasági és technológiai kihívásokat, valamint egy, a kollégák által előzetesen kiválasztott témakörben workshopok keretében, kiemelt szakértők bevonásával dolgoznak ki ötleteket. Az idei év hívószava az „okos város”, melynek aktualitását adja, hogy okosváros-fejlesztések tekintetében Magyarország sok szempontból példamutató a régióban. A Deutsche Telekom két éve, 2017-ben döntött úgy, hogy Budapesten hozza létre az Európai Okos Megoldások Központját (European Smart Solutions Center), melynek célja az okos városok fejlesztésének felgyorsítása Európában. Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója az esemény megnyitóján úgy fogalmazott, hogy az okos városok terén is a gyorsaság az az új mértékegység, mely versenyelőnyt nyújthat számunkra a jövőben. Hozzátette: “ebben a folyamatban a digitalizáció nem a cél, sokkal inkább maga az eszköz.”

A Deutsche Telekom nemzetközi szinten, kollégáit megszólítva és bevonva 25 ország 250 szakértőjét invitálta az eseményre. A rendezvény innovatív ötletek és megoldások keresése mellett a munkatársi kollaborációt, tudásmegosztást és a közös inspirációt kívánja erősíteni.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben