Hirdetés

Megdőlt a rekord a magyar művészeti közösségi finanszírozás platformon

Kiemelkedő sikert ért el a StageHive, megdőlt az oldalon eddig indított crowdfunding kampányok rekordja. A magyar startup segítségével így tovább folytatódhat A Karantén Zóna című szkeccsfilm forgatása. Az alkotók 600.000 forintot (1665 eurót) szerettek volna közösségi finanszírozással összeszedni az oldalon, ezt a célt végül 220%-on teljesítették, a 126 felajánló segítségével 1.325.000 forintot (3670 eurót) gyűjtöttek össze a kampány végére. A befolyt összeget a profi forgatási körülmények megteremtésére és a film látványvilágának kompromisszumoktól mentes megvalósítására fordítja a stáb.

“A Karantén Zóna az első filmes produkció a platformon, ráadásul övék az első olyan kampány, ahol három nap alatt összegyűlt az első célkitűzésben meghatározott összeg. Ez nagy részben köszönhető annak a profi és intenzív kampánynak is, amivel a stáb a gyűjtést online és offline népszerűsítette. Bízom benne, hogy a hagyományos finanszírozási formák mellett egyre több alkotó él majd a crowdfunding lehetőségével, itt a remek példa, milyen sikereket lehet elérni vele. Büszke vagyok rá, hogy a StageHive adott otthont ennek az izgalmas kampánynak” – mondta Meczner Vera, a StageHive alapítója.

A kampány kezdete egybeesett a szkeccsfilm első részének forgatásával, amin két hosszú, tizenkét órás napon egy húszfős stáb dolgozott. A magányos, idős hölgy (Pásztor Erzsi,) telefonos bejelentése után, két önkormányzati dolgozó (Sütő Ildikó és Ferencz Attila) érkezik a lakásába, akik nem is sejtik, hogy életük legkülönösebb küldetésére érkeznek. Az ötrészesre tervezett sorozat második epizódját október végén forgatják.

“Rettenetesen fáztam a közösségi finanszírozási kampánytól, mivel Magyarországon sokkal több projektet láttam bebukni, mint amennyi végül sikeres lett. Nem is könnyű munka: idegen emberektől akarsz sok pénzt kérni a saját hülyeségedre és még az előtt meg kell őket győznöd arról, hogy a dolog jó lesz, hogy bármit is mutattál volna belőle. Ez a módszer teljesen ellenkezik az ember pénzköltési szokásaival, hiszen a támogatásért cserébe legfeljebb egy ígéretet tudsz felmutatni és csak remélni tudod, hogy az emberek elhiszik neked, hogy képes vagy megvalósítani, amit szeretnél. Hogy végül A Karantén Zóna egy ennyire sikeres kampány lett, szerintem annak köszönhető, hogy a megtervezésére legalább annyi időt és energiát fordítottunk, mint magára a kampányra” – összegezte tapasztalatait Zsótér Indi Dániel, rendező.

A Karantén Zónába vezető úton a Narrátor (Muchichka László) fogja a nézők kezét, általa ismerik meg a társas magány abszurditását, a párkapcsolatok jó és rossz oldalát, az idősek helyzetét és a digitális oktatás kihívásait. Az egyes epizódokban mások mellett feltűnik Pásztor Erzsi, Krausz Gergő, Makranczi Zalán, Tankó Erika és Tolnai Klára.

A forgatókönyvet a Wartburggal is díjat nyert Vida Orsolya jegyzi, a rendező-iró pedig Zsótér Indi Dániel, aki hat évig volt a 24.hu videós újságírója, jelenleg pedig szabadúszó filmkészítőként dolgozik.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben