Hirdetés

Lopásgátló magyar találmány jutott a Szilícium-völgybe

A magyar SafeSkin tartolt az idei Global Forum koppenhágai pitch versenyén. A magyar startup hét tagú zsűri előtt mutatkozott be, akik között szilícium-völgyi befektetők, amerikai egyetemi professzorok, sőt, a Világbank egyik vezető beosztású munkatársa is helyet foglalt. A lenyűgöző teljesítménynek köszönhetően a csapat többek között részt vehet egy inkubátor programban az Egyesült Államokban.

A Global Forum keretében évek óta megrendezik a meghívásos, Global Innovative Startup Competiton elnevezésű pitch versenyt, ahol főként az Amerikai Egyesült Államokból érkező nagybefektetők és a nemzetközi gazdasági élet vezetői ülnek a zsűri tagjai között.

Az INPUT Program nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően második alkalommal kapott lehetőséget arra, hogy a legkiválóbb startupokat delegálja a versenyre. Az idei évben, több körös kiválaszt követően, a SafeSkin képviselte Magyarországot a nemzetközi mezőnyben.

A SafeSkin olyan termékeket gyárt, melyek megvédik értékeinket a lopástól és az elhagyástól. Ez kiterjed egy telefonokra – jelenleg iPhone-ra – alkalmazható speciális, lopásbiztos tokra, amely meggátolja a telefon kikapcsolást. A portfólió további eleme egy bluetooth technológiára épülő „Eye” elnevezésű eszköz, amely bármilyen értéktárgyra felhelyezhető.

https://www.youtube.com/watch?v=CPTJr5mbyTs

A csapat az INPUT Program szakértőivel közösen, hetekkel korábban kezdett készülni a versenyre, és a helyszínen személyesen is támogattuk a csapatot.

A közös munka eredménye az első helyezés, ami olyan értékes nyereményeket jelent a SafeSkin számára, mint az amerikai szakemberek által biztosított üzletfejlesztési- és jogi tanácsadás, valamint egy részvételi lehetőség egy szilícium-völgyi inkubátorház programjában.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben