Hirdetés

Itt a robot, ami megkímél a stressztől

Kétféle ember létezik: aki gyűlöli összerakni az Ikea bútorokat…és azok a szupermenek, akik segítenek az elsőkön. Nos hála az IkeaBot-nak a szupermenekre mostantól nincs is szükség! 

Az IkeaBot-ot Szingapúrban építik az NTU CTI csoportjánál. A csapat úgy kezdte, hogy robotokat tanítottak arra, hogy felismerje az IKEA bútorainak részeit, aztán lassan elkezdték kitalálni, hogyan tudja a robot megtanulni ezek után az összeállítás folyamatát.

Forrás: techcrunch.com

 

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben