Hirdetés

Íme a jövő startupperei: tünetek alapján gyors diagnózist felállító fiatal csapat nyert a rangos versenyen

A MedBase csapata nyerte a CEU iLab és az Engame Akadémia első középiskolás startupversenyét. A zsűrit és a versenyzők mentorait egyaránt meglepte, milyen érett és összecsiszolt csapatmunkát láthattak a döntőbe jutott nyolc gárdától, amelyek közül a közönségszavazatot a UniSearch érdemelte ki.

Első alkalommal rendezett kifejezetten középiskolásoknak szóló startup-vetélkedőt a CEU iLab – egyetemi akcelerátor és az ennek a korosztálynak iskola melletti kiegészítő képzést nyújtó Engame Akadémia. A március utolsó hétvégéjén lezajlott esemény egyik nagy tanulsága az volt, mennyire célorientáltan és hatékonyan alkalmazzák a vállalkozói gondolkodást a tinédzserek, akik együttműködésből és csapatmunkából is jelesre vizsgáztak.

„Lenyűgöző volt megtapasztalni, milyen összehangolt teljesítményre képesek az egészen fiatal versenyzőkből álló csapatok”

– mondja Kozma Andrea, a CEU Innovations Lab (iLab) igazgatója. A szakember, aki zsűritagként egészen közelről kapott képet a teljes mezőnyről, úgy vélte: rendkívül hasznos volt és jól hatott a versenyzők kreativitására az a különleges nemzetközi módszertan szerint felépített online ötletgeneráló workshop, amelyet a CEU iLab tartott a résztvevőknek.

A tizenévesek alkotó energiáit emelte ki Pistyur Veronika, a Bridge Budapest Egyesület ügyvezetője, az Oktogon Ventures partnere, aki – Kozma Andrea, valamint Kákosy Csaba, a Day One Capital ügyvezető partnere társaságában – szintén a zsűri tagja volt. „Olyan ötleteket és prezentációkat láttam, amelyek nem pusztán az ettől a korosztálytól jogosan elvárható felkészültségi szintet és üzleti érettséget haladták meg, hanem a hazai vállalkozói mezőny átlagát is” – szögezte le Pistyur Veronika.

A Startup Challenge nem csupán a nyolc döntős csapat nyilvános prezentációja miatt tartogatott izgalmakat. Érdekfeszítő diskurzust hozott a Forbes magazin 30 sikeres magyar 30 alatt listáján szereplő vállalkozókkal (Munch, Photon, Salarify) megszervezett kerekasztalbeszélgetés is. Ezen nem csupán arról volt szó, mennyire fontos a stressz- és kudarctűrő képesség a sikeres vállalkozói léthez, hanem az is kiderült, miért az üzleti élet a legjobb választás azoknak, akik mindig valami újabbat szeretnének tanulni. Szintén tanulságosak voltak és jó útravalókkal szolgáltak azok az előadások, amelyeket szakértők és a startupszcéna aktív szereplői (PupilPay, Day One Capital) tartottak a versenyzőknek és a hallgatóságnak.

„Jellegénél fogva a Startup Challenge tökéletesen alkalmas arra, hogy valós körülmények között és versenyhelyzetben mérje le, mennyire értik a fiatalok a körülöttük lévő, állandó és gyors változásban lévő világot, és hogy milyen ötleteik vannak ennek jobbá tételére”

– fogalmazott Lévai Balázs, az Engame Akadémia alapító-ügyvezetője. Hozzátette: az alkalom ideális volt azoknak a speciális fejlesztési területeknek az élesben történő teszteléséhez, amelyekre az akadémián is maximális hangsúlyt fektetnek, hogy a hagyományos iskolai keretek között meg nem szerezhető, a mai világban viszont elengedhetetlen tudáshoz juttassák a fiatalokat. „A vállalkozói szemlélet akkor is nagyon jól jön, ha történetesen nem akarunk vállalkozók lenni” – fogalmazott Lévai Balázs.

A Day One Capital és a Wolt által szponzorált Startup Challenge 2022-es díjazottjai a következők:

  • Első hely: MedBase (egy tünetek alapján gyors diagnózist felállító, a betegeket digitálisan útbaigazító, majd az egészségügyi rendelés helyére online helyfoglalást lebonyolító applikáció)
  • Második hely és közönségdíj: UniSearch (a személyre szabott felsőoktatási intézmény kiválasztását okos eszközökkel támogató alkalmazás)
  • Harmadik hely: The Trade Tent (különleges sportcipők másodpiaci forgalmazását megkönnyítő applikáció).

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben