Hirdetés

Így találkozhatsz élőben Barack Obamával

A Bits & Pretzels, Európa egyik legnagyobb vállalkozóknak szóló konferenciája a mai napon jelentette be, hogy nyitó előadását nem más fogja tartani, mint az USA 44. elnöke, Barack Obama. Ez azt jelenti, hogy szeptember végén minden esélyed megvan arra startupperként, hogy találkozz a jelenkor egyik legkorszakalkotóbb személyével és ehhez csupán Münchenig kell utaznod. Szerintem ott találkozunk. 

Na jó lehet, hogy én egy egészen kicsit elragadtattam magam, de az, hogy az exelnök nyitja meg a mi kontinensünk – ráadásul – egyik legjelentősebb startup eseményét, az egy kisebb sokkot eredményezett az agyamban. A konferenciáról egyébként azt érdemes tudni, hogy Európa egyik legfontosabb vállalkozói eseménye, ahol ismert startupok alapítóival, feltörekvő ötletgazdákkal, befektetőkkel, és további fontos ökoszisztéma szereplővel találkozhatunk a világ minden tájáról.

A háromnapos konferencián networkingre is lehetőség nyílik természetesen, egyfelől a kiállító startupokkal ismerkedhetünk, másfelől pedig matchmaking arénákban a startupunknak megfelelő partnert, befektetőt vagy ügyfeleket is találhatunk. Hét különböző színpad van, ahol több mint 100 híres és tapasztalt előadótól tanulhatunk, de akár a pitch versenyen is megmérettetheted magad.

Az előadók között a korábbi években olyan karizmatikus előadók szerepeltek, mint például az Airbnb társalapítója, az Amazon CTO-ja vagy a Trivago CEO-ja.  Az idei előadók listája folyamatosan frissül. Ezért, és további részletekért érdemes nyomon követni az esemény weboldalát – mondjuk ma mintegy mellékesen bejelentették Barack Obamát!

Ha töröd a fejed a kijutáson, akkor ne nagyon hezitálj – nézz rá az INPUT Program oldalára, ahol pályázati lehetőség nyílik minden olyan startupper számára, akik Németország felé szeretnének terjeszkedni.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben