Hirdetés

Hogyan lesz az arcszőrzetből milliós adomány?

Nemrég ért véget a Movember, vagyis a szakállnövesztés hónapja, amikor a szokottnál jóval több szakállas férfi látogatta meg Budapest legmenőbb barber shopjait. A szakállasok a JAMESON Irish Whiskey és a borbélyok összefogásának köszönhetően teljesen ingyen, ráadásul még jótékony célt is szolgálva vehettek részt a fazonírozásban, ezzel több mint 1 millió forintot gyűjtve a Movember Magyarország Egyesületnek.

Az  év utolsó előtti hónapjában férfiak milliói növesztenek furcsánál is furcsább arcszőrzetet szerte a világon. Vannak, aki buliból, mások pedig azért, hogy felhívják férfitársaik figyelmét az éves szűrővizsgálatok fontosságára. A nemzetközi Movember mozgalomnak idén is szép számmal akadtak Magyarországon is követői, akik egy hónapon keresztül nemet mondtak a borotválkozásra.

Az ír whiskey márka már több éve rendszeresen támogatja a hazai Movember Magyarország Egyesület munkáját, idén pedig 5 budapesti barber shoppal együttműködésben bevállalták, hogy november utolsó napján ingyenes arcborotválást és fazonírozást biztosítanak azoknak a férfiaknak, akik helyt álltak a 4 héten át tartó arcszőr-növesztésben. Az akcióban minden résztvevő után 5000 Ft-tal támogatták a hazai Movember Magyarország Egyesületet, ráadásul a barber shopba betérők még ajándékot is kaptak. 5 helyszínen fogadták az érdeklődőket: a Black Sheep Barber Shop Budapest mindkét boltjában, az A76 Barber Queens – Borbély csajok az Andrássy 76-ban, aBorbélynál és a West Coast Barbersnél is egész nap foglalt volt minden szék.

A rekord mennyiségű résztvevőnek és az összefogásnak hála soha nem látott nagyságú egyösszegű adomány gyűlt össze az egyesület számára. November 30-án nem csak az ollók csattogtak és a hajnyírók berregtek, hanem a whiskey is szépen fogyott – a vendégek legnagyobb örömére.

A jótékonysági akcióban részt vevő borbélyok egy nap alatt összesen 204 arcot frissítettek fel: kit borotválással, kit pedig új, a kreatív csapat által kitalált őrült szakállfazonokkal engedtek haza. A vendégek között számos ismerős arc is feltűnt.

A kampány kreatív koncepcióját a Post for Rent ügynökségi csapat találta ki és valósította meg. A leginkább influencer marketing kampányairól ismert cég nemrég alakult ügynökségi divíziója bebizonyította, hogy nem csak az influencerek nyelvén értenek jól, hanem az integrált, egyszerre több csatornán futó kampányokat is flottul kezelik. A jótékony akcióban a hazai YouTube és Instagram szcéna 11 legismertebb influencere is részt vett, – többek között Henry Kettner, Unfield és Abosi Barni -, akik összesen több mint 1 millió emberhez juttatták el a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságának üzenetét.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben