Hirdetés

Fiataloktól fiataloknak: diákkedvezményekkel segíti a tanulókat a magyar startup

A hazai diákéletet segítve, 2021 novembere óta töretlenül fejlődik a diákkedvezményeket nyújtó platform, a Diverzum. A magyar startup célja az, hogy közép- és felsőoktatásban tanuló diákok számára exkluzív online kedvezményeket nyújtson, ezáltal megkönnyítve a fiatalok életét. A startup koncepciója egyszerű. A tanulók regisztrálnak, a Diverzum ellenőrzi a diákstátuszukat, ezután pedig a felhasználók hozzá is férnek az ajánlatokhoz. A Diverzumra 14 év felett bárki regisztrálhat, gimisek és egyetemisták egyaránt. Számos díj és elismerése elnyerése mellett a Diverzum jelentős növekedést is elért – annak ellenére, hogy tőkebevonás még nem is történt. Jelenleg 7.500 diák használja a közel 20 partner kedvezményeit, akik márciusban már közel 3 millió forintot költöttek az oldalon keresztül.

A Diverzum-csapat minden tagja tanult külföldön, ahol hasonló tapasztalatokkal gazdagodtak. Tavaly márciusban egymástól függetlenül jelentkeztek a LiftUp nevű startup fejlesztési programba, ahol találkoztak, és az addigi egyéni víziók egy közös projekt megálmodásában egyesültek.

Európa különböző országaiban eltöltött diákéveik alatt ugyanis azt látták, hogy az egyetemi hallgatók és gimnazista diákok nem csak a tömegközlekedési eszközökön és a mozikban férnek hozzá diákkedvezményekhez. Kis- és óriáscégektől egyaránt exkluzív, csak diákoknak szóló kedvezményeket kapnak. Ezt a csapat tagjai kint ki tudták élvezni, azonban hazatérve azt tapasztalták, hogy alig vannak diákkedvezmények. Így fogalmazódott meg bennük a minden – Z generációnak fontos – területet lefedő kedvezményeket biztosító platform ötlete. Miután májusban a LiftUp-on elhozták a “Most Investment Ready Idea” díjat, a sikertől felbátorodva úgy döntöttek, megvalósítják a víziójukat.

Az eredeti csapat tagjai közül csak László Miki maradt benne a projektben, ő felel a partneri kapcsolatokért és az üzletfejlesztésért. Később csatlakozott Gyarmati Fanni, aki a marketing folyamatokat vezeti. Bujtor Bálint fejleszti a platformot és Inotay Lilla felel a UX-ért és a design-ért. A fő cél jelenleg a tőkebevonás, melyet követően bővülni fog a csapat – ígérik.

Alig pár hónap alatt már olyan nagy márkák is beálltak a Diverzum mögé, mint a Myprotein, a Wolt és az About You.

Novemberben piacra is léptek, és élessé vált a platform. A csapat bekerült a K&H Bank Start it nevű inkubációjába, decemberben pedig felkerültek a TOP100 Magyar Találmány és Fejlesztés 2021-es listájára. 2022 februárjában elhozták a K&H Innovathon nevű startup versenyén a Beyond Banking különdíjat.

Idén hatodik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az Edison startup versenyt, melynek célja, hogy újító ötletek megvalósításához szakértői segítséget és akár befektetést is nyújtson, felkutatva a jövő legígéretesebb, kreatív, piacképes fejlesztéseit. A Diverzum is bekerült a döntős csapatok közé, itt fő céljuk, hogy már folyamatban lévő első körös tőkebefektetésüket lezárják.

Jelenleg 7.500 regisztrált diák használja a közel 20 partnerük tanulói ajánlatait. Mivel a Diverzum csak az online elérhető kedvezményekre fókuszál, a vírushelyzet a fogyasztói szokások megváltozásán keresztül segített is növelni az elérhető piacot. A magas infláció pedig még inkább megnöveli a jelentőségét annak, hogy a fiatalok diákkedvezménnyel vásárolhassanak, ezáltal pedig többet hozhassanak ki a pénzükből.

A csapat fő célja, hogy a legnagyobb brandek mellett a fenntartható és hazai márkáknak is nagyobb elérést biztosítsanaki a fiatalok között. Partnereik közt sorakozik például a fenntartható menstruációs bugyikat forgalmazó This is Redy és az ételpazarlás ellen küzdő Munch is. Mindeközben szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a diákok körében egy tudatosan fogyasztó és nyitott közösség épüljön ki. Ezt főként a közel tízezres követőtáborukkal a TikTok-on megosztott pénzügyi tudatosságról szóló videóikkal igyekeznek elérni.

Miután megvetették a lábukat itthon, a régióban is megjelennének. Ugyanakkor jelenleg a fő céljuk még a magyar piac meghódítása és a termékfejlesztés felgyorsítása. Ám azt ígérik, ha megjön a tőke, akkor a jövő év elején már indulni fog az első külföldi pilot projekt.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben