Hirdetés

Ételkiszállító startup nyerte el Európa legígéretesebb startupjának járó elismerést

Az ételszállító platformjáról ismert finn technologiai cég, a Wolt nyerte el idén a legígéretesebb startupnak járó díjat a hetedik alkalommal megrendezett Tech5 startup versenyen. A második a TIER lett, a harmadik a Cowboy.

A győzteseket beruházókból, influenszerekből és szakértőkből álló zsűri választotta ki, amelyik a társadalmi hatást, a csapat növekedését és a médiafogadtatást is számításba véve – írja a Computerworld.
A hazánkban is jelen lévő Wolt szolgáltatása lehetővé teszi, hogy egy könnyen kezelhető app segítségével bárhonnan és bármikor ételt rendeljünk otthonra vagy a munkahelyünkre. A cég platformja 23 ország 90 városában több, mint 15000 éttermet fog át.
2019-ban a Wolt elkezdte kompenzálni azt a széndioxid-mennyiséget, amit 2015-ös indulásától kezdve a szállítások során kibocsátott. Ennek érdekében a South Pole-lal társulva karbonkrediteket kezdett vásárolni, a korábbi és jövendő kibocsátások ellensúlyozására.

A második helyezett TIER megfizethető, könnyen elérhető és fenntartható városi közledési megoldást kínál e-rollerek és e-mopedek formájában. Kilenc ország 70 városában működik az appjuk, amelyen könnyen megtalálható a TIER több, mint 50000 környezetbarát elektromos járművéből a hozzánk legközelebb eső.

Végül a Cowboy nevű belga startup elektromos kerékpárjával érdemelte ki a harmadik díjat. A cég e-bringája számos előremutató megoldást tartalmaz: formája karcsú és elegáns, áramforrását pofonegyszerű cserélni, és a hagyományos lánckereket karbonszálas szíj helyettesíti. A jármű egy appra csatlakozik, amellyel kényelmi és szervízszolgáltatásokhoz férhetünk hozzá.

 

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben