Hirdetés

Először kap Series C befektetést egy európai kvantum-számítástechnikai startup

A brit startup, a Riverlane megoldása a kvantum-számítástechnika egyik legnagyobb nehézségét, a kvantumbitek hibáit hidalja át. Ha ez a technológia elér egy magasabb fejlettségi szintre, olyan bonyolult problémák megoldása lenne elérhető közelségben, amire várnak a gyógyszeripartól kezdve, az éghajlatváltozás kutatásán át, egészen az anyagtervezésig.

75 millió dollár (átszámítva majdnem 27,4 milliárd forint) Series C befektetési kört jelentett be a kvantumtechnológia egyik úttörője, a Riverlane. A kört a fenntartható megoldásokat kereső Planet First Partners vezeti, aki mellé csatlakozott az ETF Partners klímaalap és a szingapúri befektető, az EDBI.

A mindössze hét éve alapított brit startup ezzel az első európai vállalkozásnak mondhatja magát, aki Series C kört tudott behúzni a kvantumtechnológiai szektorban.

Továbbá a startup eddigi, 200 millió dolláros cégértékelése – a TechCrunch forrásai szerint – 400 millió dollár fölé kúszott.

Mi fán terem a kvantum?

Ahhoz, hogy megértsük a Riverlane megoldását, először a kvantumszámítógépek működését és jelentőségét kell felhasználói szinten körüljárnunk.

A kvantumtechnológiában – nevéből értetődően – ún. kvatumokkal kísérleteznek, azaz bármely fizikai tulajdonság lehető legkisebb különálló egységeivel. Általában az atomi vagy a szubatomi részecskéket (például elektoronok, neutrínók, fotonok) értjük alatta, a kvantumtudományok pedig ezen részecskék viselkedését és alkalmazhatóságát vizsgálják.

Az egyik ilyen alkalmazhatósági terület a számítástechnika: ahogyan az általunk ismert hagyományos számítástechnikában is kell valami, ami az információt hordozza, úgy ez nincs másképp itt sem. Ami a hagyományos számítástechnikában a bit, az a kvantum-számítástechnikában a kvatumbit, vagy röviden qubit. A qubit ugyanakkor teljesen másképp viselkedik, mint a sima bit. (Erről bővebben jó összeglalót itt lehet olvasni.)

Az IBM 2018-ban bemutatott kvantumszámítógépe. Forrás: Pierre Metivier / Flickr

A qubit eltérő viselkedése pedig teljesen új lehetőségeket nyit a számítástechnika területén: egy kvantumszámítógép képes lehet a hagyományos számítástechnikával készült, csúcskategóriás szuperszámítógépek teljesítményének sokszorosát is elérni.

Olyan bonyolult és kifinomult problémák számítógépes lefuttatását és megoldását tenné lehetővé a technológia, amelyből bőven profitálhatnának olyan területeken, mint a gyógyszerkutatás, az éghajlatváltozás kutatása, az anyagtervezés, a közlekedés vagy akár a mesterséges intelligencia.

Mit csinál a Riverlane, és miért nagy szám ez?

Ezzel az egyetlen probléma és egyúttal a kvantum-számítástechnológia előtt álló egyik legnagyobb kihívás, hogy az ilyen komplex műveletekhez trillió (milliárdszor milliárd) hibamentes művelet elvégzésre van szükség.

Amíg a hagyományos számítógépek legfeljebb pár száz műveletet képesek végrehajtani, mielőtt a bitek hibái túlterhelnék azt, és összeomlana a rendszer, addig a ma legfejlettebb kvantumszámítógépek körülbelül ezer műveletet képesek elvégezni, mielőtt a qubitek hibái túlterhelik a rendszert. Minél több ilyen hibát sikerül tehát kijavítani, annál nagyobb teljesítményt nyerünk, és annál inkább elhárul az akadály a kvantumtechnológiában rejlő lehetőségek kiaknázása elől.

És itt jön a képbe a Riverlane megoldása:

a startup egy olyan, a kvantumszámítógépekbe integrálható chipet fejlesztett ki, ami egy szoftver segítségével képes valós időben azonosítani és kijavítani a qubitek hibáit.

A Riverlane standja a 2023. évi UK National Quantum Technologies Showcase eseményen. Forrás: Riverlane / LinkedIn

Ahogyan Steve Brierley, a Riverlane CEO-ja kifejtette: a chipjük jelenleg ezer qubit javítását képes elvégezni, de 2026 végére szeretnék ezt feltornázni már 10 ezer qubitre, később pedig 1 millió qubitre.

A Riverlane legnagyobb versenytársai nem a hozzájuk hasonló startupok

A jelenleg körülbelül száz főt foglalkoztató startup CEO-ja elmondta: „Hatalmas keresletnövekedést tapasztalunk a qubitek hibajavítása iránt, ezért éltünk a befektetési kör lehetőségével.”

A tőkeinjekciót a Riverlane kisebb részben a dolgozói létszám mérsékelt emelésére szeretné felhasználni, nagyobb részben pedig a kutatás-fejlesztésre és a termékfejlesztésre.

Brierley hozzátette: fontolóra fogják venni a startup nemzetközi jelenlétének bővítését is, elsősorban Szingapúrban vagy Ausztráliában.

A Riverlane mindazonáltal nem egyedül szeretné megoldani a kvantum-számítástechnika nehézségeit: idén a startup partnerséget kötött a francia kvantum-számítástechnikai vállalattal, az Alice & Bobbal, valamint a hozzájuk hasonló amerikai startuppal, az Atlantic Quantummal. Ezen felül a Riverlane ügyfélkörébe tartozik egy tucatnyi cég, akik érdekeltek a kvantumtechnológiában rejlő potenciál kiaknázásában.

Brierley hozzátette: a legnagyobb versenytársaik nem a többi, kvantum-számítástechnikával foglalkozó startup (mint amilyen a kanadai Nord Quantique), hanem a nagy hardvergyártó cégek, akik – nagyobb erőforrásaik révén – képesek lennének házon belül megcsinálni a technológiát. Ahogyan a Riverlane CEO-ja kifejtette: gazdaságosabb és hatékonyabb tőlük megvásárolni a megoldásukat ezeknek a cégeknek, mintha maguk próbálnák azt lefejleszteni.

„Rendkívül nehéz megépíteni egy kvantumszámítógépet. Rengeteg probléma merül fel – így amikor odaállunk a hibák javításával, hálásak nekünk (a gyártócégek – a szerk.), hogy nem nekik kell azokat megoldaniuk.”

NYITÓKÉP: A Riverlane Cambridge-i irodája, amelyet a belsőépítészeti tervező és kivitelező stúdió, a Layrd Design alakított ki. Forrás: Layrd Design

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben