Hirdetés

Előadó-művészeti produkciók finanszírozására hirdetett videópályázatot a StageHive

A kényszerű bezártság sem tudja meggátolni a kreatív adrenalin áramlását, a StageHive pedig úgy döntött: videópályázatot ír ki alkotni vágyó művészek és jövő évadra tervezett produkciók megsegítésére. A közönség által legötletesebbnek tartott klipet és a szakmai zsűri – Fullajtár Andrea, Novák Péter és Zsoldos Dávid – választását is honorálják.

800.000 forint összdíjazású pályázatot hirdetett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került alkotók, intézmények, előadó-művészeti projektek támogatására a StageHive. „Van élet a szobafogság után – készülj a következő évadra!” szlogennel biztatják a kényszerűen színpad nélkül maradt művészeket, hogy készítsék el rövid, kreatív videójukat, melyben frappánsan és szórakoztatóan mutatják be a tervezett alkotást.

A beküldött anyagokkal elsősorban a közönség szívét és karanténfigyelmét kell megnyerni, hiszen ők szavazzák majd meg az 500.000 forintos fődíjat, de érdemes hatni a szakmai zsűrire is. Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színművésze, Novák Péter kultúrmunkás és Zsoldos Dávid, a Papageno alapítója 300.000 forintos szakmai díjat ítél a legjobb pályázatnak.

Az Európán átívelő, előadó-művészeti közösségi platformként működő StageHive olyan magyar nyelvű, magyarországi vagy határon túli produkciók bemutatkozó videóit várja, melyek a 2020/2021-es évadban valósulnak meg. Színházi, zenei, tánc- és cirkuszi műfajokban egyaránt lehet pályázni – illeszkedve a StageHive összművészeti profiljához. A nevezés feltétele, hogy a készülő előadásban résztvevő alkotók, szakemberek mindegyike aktív profillal rendelkezzen a platformon.

Május 6-tól lehet feltölteni az elkészült videókat és a projektek maximum 1500 karakteres leírását a StageHive oldalára. A közönségszavazás május 20-án kezdődik, ekkor publikálja a StageHive a felületre addig feltöltött anyagokat, de a videók közzétételére a pályázat teljes ideje alatt lesz lehetőség. A nézők egészen június 3. éjfélig tudnak majd voksolni, június 4-én pedig kiderül, kik kapják a két díjat.

TELJES PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben