Hirdetés

December 1-től hivatalosan is munkába állhat Ekaterina Zaharieva, az Európai Unió első startupbiztosa

Az Európai Parlament jóváhagyta az új Európai Bizottság felállását, így 2024-2029 között most már hivatalosan is a bolgár Ekaterina Zaharieva fogja betölteni a startupokért, kutatásért és innovációért felelős biztosi pozíciót.

Mint arról korábbi cikkeinkben írtunk, az Európai Unióban most először emelik önálló szakpolitikai szintre a startupokat azzal, hogy az Európai Bizottságban létrehozzák a  startupokért, kutatásért és innovációért felelős biztosi pozíciót.

Ez azért jelentős lépés, mert az Európai Bizottság az a szervezet, amely kezdeményezheti új uniós jogszabályok bevezetését, és ő felelős azért is, hogy ezeket végrehajtassa a tagállamokkal.

A startupokért is felelős biztosi pozícióra a Bizottság régi-új elnöke, Ursula von der Leyen egy bolgár jogászt, Ekaterina Zaharievát jelölte, aki három különböző miniszteri posztot töltött be a bolgár kormányokban az elmúlt 10 évben.

Nem elsöprő többséggel, de megszavazta az Európai Parlament az új Bizottságot

Miután egyenként meghallgatta, az Európai Parlament november 27-i plenáris ülésén döntött egy csomagban az összesen 27 tagú Bizottság sorsáról. A szavazatot leadó 688 európai parlamenti képviselő

  • közel 54 százaléka (370 fő) mondott igent az új biztosi kollégiumra,
  • 41 százalék (282 fő) szavazott nemmel,
  • és kicsivel több mint 5,2 százalék (36 fő) tartózkodott.

Ezzel az Európai Parlament hivatalosan is zöld jelzést adott az új Európai Bizottságnak, ami így 2024. december 1-jétől megkezdheti ötéves működését.

Egyik oldalról 1999 óta most először sikerült úgy áment mondani a felálló Európai Bizottságra, hogy egyik tagállam jelöltjét sem kaszálta el az Európai Parlament a tárgyalások alatt, másik oldalról viszont amióta a Parlament szavazhat a Bizottságról, a mostani lesz a legkevésbé támogatott Európai Bizottság az EU történetében. Forrás Giovanna Coi / Politico

A Bizottság új startupbiztosa, Ekaterina Zaharieva a korábbi, európai parlamenti meghallgatásán egyébként három nagy téma köré vázolta fel az elképzeléseit: meg kell emelni a K+F ráfordításokat, meg kell reformálni a Horizont Európát, illetve startupbarát környezet kialakítására van szükség. Ezekről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

NYITÓKÉP: Ekaterina Zaharieva az európai parlamenti meghallgatását követő sajtótájékoztatón. Forrás: © European Union 2024 – Source : EP

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben