Hirdetés

Befektető lesz az amerikai Forbes kiadója

Az elmúlt években amerikában igencsak visszaesett a médiapiac forgalma – éppen ezért a Forbes Media sem tétlenkedik – egy nyilatkozatukból kiderült, hogyfolyamatosan keresik a média és a technológia területén felbukkanó ígéretes startupokat.

A Forbes Mediát is érzékenyen érintették az elmúlt években a nyomtatott sajtó piaci folyamatai. Ezt a hiányt sikerült ugyan betömniük digitális bevételekből, azonban nem állnak meg az online tartalmak készítésénél – írja a Kreatív.

Mike Federle az interjúban elmondta, hogy folyamatosan figyelik a vásárlási lehetőségeket a média és a technológiai iparágban. Tavaly megvásárolták például a the Memo nevű londoni online üzleti magazint, valamint befektettek két olyan cégbe is, amelynek vezetői feltűntek a Forbes által készített, ismert toplistán, a „30 under 30” listjájukon.

Hogy pontosan melyekbe, azt Federle szintén nem árulta el, csak annyit, hogy a mesterséges intelligencia és a blockchain területeken működnek. Azt is elmondta, hogy idén újabb hasonló befektetéseket terveznek.

Bővebben: Kreatív

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben