Hirdetés

A németekhez jön a Tesla?

Elon Musk szokásához híven Twitter üzenetben közölte, hogy Németországot jelölte meg a Tesla tervezett európai akkumulátorgyárának egyik esélyes helyszíneként.

Valószínűleg a német-francia határon, a Benelux-országok közelében lenne értelme egy ilyen beruházásnak – fogalmazott Elon Musk egy Twitter üzenetben az európai akkumulátorgyár németországi telepítésének az esélyéről feltett kérdésre adott válaszában.
A Tesla vezérigazgatója a cég részvényeseinek június eleji közgyűlésén jelentette be akkumulátorgyárak építésének a tervét valahol Európában, valamint Sanghajban. Az európai gyár helyszínéről az év végéig hozzák meg a döntést – közölte. Elon Musk szerint összesen tizenkét Tesla termelőüzemre lenne szükség világszerte az amerikai Nevada államban működő Gigafactory mintájára.
Forrás: Autoszektor

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben