Hirdetés

A Margaret Island zenekar tudatosan építkezik, és az őszinteségben hisz

A Startup Safary Budapest fesztivál keretében a Startup Magazin a szervezetfejlesztés témakörét járta körül – kicsit rendhagyó módon, egy zenekar perspektívájából. A Margaret Island zenekar elárulta a jól működő csapat és a fejlődés néhány titkos összetevőjét.

A Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint által alapított Margaret Island az egyik legsikeresebb pályakezdő zenekar a hazai könnyűzenei palettán. 2016-ban robbantak be Eső című slágerükkel, ezt követően mára a legnagyobb hazai fesztiváloknak, vidéki kluboknak és rádiós toplistáknak is állandó színfoltjává váltak.

Az elmúlt évek igen mozgalmasak voltak a zenekar életében: ’Egyszer volt’ című aranylemezüket követően kiadták második albumukat ’Bakancslista’ címmel, többször zenéltek külföldön is. A számos díjjal kitüntetett csapat a siker ellenére máig az őszinte örömzenélésben hisz.

Megtalálni a jó embereket

„Hárman indultunk az én szobámból Vikivel és Kristóffal. Igazából a célunk akkor még annyi volt, hogy kiderítsük, hogyan reagálnak az emberek arra a zeneiségre, amit képviselünk, amit mi hozunk. Mostmár eljutottunk odáig, hogy egy koncertre tizennégyen indulunk el. Ezt a közönségnek köszönhetjük, mert szeretik a mi művészetünket, és nagyon sok megkeresést kapunk.” – meséli a szervezetfejlődés folyamatát és motivációit Füstös Bálint a zenekar alapítótagja – és a többiek elmondása szerint a zenekar CEO-ja és agya.

Hatan állnak a színpadon, a stábot pedig egy menedzser, egy turné menedzser, hangtechnikusok, fénytechnikusok, és mostmár merchandise menedzser, és a sofőr teszi ki. A kiadójuk részéről további szereplők támogatják a zenekart – ott dolgozik a pénzügyesük, a sajtósaik, a koncertszervezőjük, és így tovább.

„Nem nehéz közéjük beilleszkedni, mert mindannyian annyira kedvesek, hogy magukhoz ölelik az embereket, és már közéjük is tartozol.”

– vallja be Bygyó, a turnémenedzser. Mindannyian egyetértenek abban, hogy a Margaret titka a baráti kapcsolatokon alapuló közös munka. Természetesen ez a felállás tartogat kihívásokat, de egy-egy koncert utáni ottalvós estén feloldódnak az ebből fakadó feszültségek.

Tudatos tervezés

A zenekar az örömzenélés híve – aki járt már a koncertjükön, az tisztába van ennek a szónak a jelentésével, leírni viszonylag nehéz. A művészeti vonalát a dolognak így ösztönösen csinálták, de az előrehaladásukhoz elengedhetetlen volt a tudatosság. „Mindig megterveztük a következő egy-két lépést, hogy milyen mérföldkövek mentén szeretnénk haladni. Most is tele van tervekkel a naptár 2019-re is.” – mondja el Törőcsik Kristóf, alapítótag.

Tavaly egy év alatt 140 fellépésük volt országszerte, ami saját bevallásuk szerint már egy kicsit túlzás, de a szívük szerint még többet is bevállalnának, mert annyira szeretik, amit csinálnak. Mondanom sem kell, hogy ezek nagy része teltházas buli volt!

Legközelebb a Budapest Park nyitóbuliján találkozhatunk velük május 3-án, ahol a zenekar születésnapját is ünnepeli a rajongók körében.

Ha többet olvasnál a zenekari hierarchiáról és a Margaret Island sikerreceptjeiről, akkor keresd a StartUp Magazin hamarosan megjelenő harmadik lapszámát az újságárusoknál.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben