Hirdetés

A lehető legnagyobb mértékű bírság sújtja a Facebookot

A Facebookot 500.000 fontra bírságolta meg az Egyesült Királyság adatvédelmi felügyelősége a Cambridge Analytica adatbotrányban való jelentős szerepvállalása miatt. Ennél nagyobb bírság nem létezik ebben a kategóriában.

Az összeget a május óta élő GDPR-irányelvek előtt érvényben lévő szabályozás szerint állapították meg. Ugyan a közösségimédia-óriást nem fogja földhöz vágni, az, hogy a lehető legnagyobb összeggel büntetik a céget, mindenképpen üzenetértékű és példát statuál.

Forrás: BBC

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben