Hirdetés

Konferencia a jövő agráriumáról

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2021. november 24-én rendezi meg a kifejezetten agrárdigitalizációval foglalkozó AGTECH SUMMIT elnevezésű eseményt, melyen hazai és nemzetközi szinten elismert szakemberek, a legfontosabb magyar agrártechnológiai startupok és legmeghatározóbb piaci szereplők tartanak előadásokat, valamint gyakorlati bemutatókat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK TechLab programja közel három éve támogatja a hazai agrár startup vállalkozásokat. Ezen eredmények átfogó bemutatása érdekében jött létre az AGTECH SUMMIT, mely esemény kiemelt célja, hogy szakmai előadásokkal, kerekasztal beszélgetésekkel és gyakorlati bemutatókkal szemléltesse az agrárium legfontosabb fejlesztéseit, illetve átfogó képet adjon a szektor jövőjéről.

A digitalizációs megoldások bevezetése az agráriumban kiemelten fontos, hiszen ezen technológiák alkalmazása a termelők jövedelmének növekedését jelentheti, valamint használatuk a fenntarthatósági törekvéseket is támogatja. Az AGTECH SUMMIT eseményen szélesebb közönség is megismerheti azokat a piacképes fejlesztéseket, melyekkel a szektor digitalizációs szintje előremozdítható.” – tette hozzá Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke

A rendezvényen olyan fontos és izgalmas témakörökről lesz szó, mint a startupok megoldásai által újonnan létrejött piacok, a kockázati tőkebefektetők hozzáállása az agráriumhoz, az űrtechnológián alapuló adatgyűjtés hasznosulása a szektorban, vagy például a mezőgazdaság viszonyulása a robbanásszerű digitalizációs változásokhoz. Emellett szó esik az új megoldások szektorba való implementálásáról, illetve az újszerű technológiák alkalmazásának kérdéséről a generációváltás vonatkozásában.

Az előadók között köszönthetjük a szektorban legjelentősebb szakmai és technológiai szereplőket, döntéshozókat és fejlesztőket. Az előadások mellett az érdeklődők gyakorlatban is megismerkedhetnek az innovatív agrár startupok megoldásaival.

A nap zárásaként kiderül, hogy a NAK TechLab harmadik inkubációs programja során a startup csapatok milyen közös fejlesztéseket indítottak a legmeghatározóbb agrár nagyvállalatokkal; az Axiál Kft., a KITE Zrt., a Corteva Agriscience és a Bonafarm Csoporttal született nagyvállalati-startup együttműködéseket az esti programrészben mutatják be.

Részletes program és regisztráció a rendezvényre: www.agtechsummit.info

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben