Hirdetés

Az amerikai startup ökoszisztéma nagyágyúi tartanak képzést magyar mentoroknak

A Hollywood csillagait is mentoráló best-seller szerző Marisa Peer, a több mint 10.000 startup támogatásáért felelős GANT-alapító Patrick Riley és a vállalkozástan felsőoktatási fellegvárának számító Martin Trust Center for MIT Entrepreneurship vezetője, Bill Aulet is előad a CEU InnovationsLab mentor tréningjein.

Minden sikeres startup egyik titkos fegyvere a nagyszerű mentor. Azzal, hogy megosztja tudását és tapasztalatait, a mentor nem csupán az általa mentorált csapat sikerét alapozza meg, hanem egyben hozzájárul az egész startup ökoszisztéma fejlődéséhez. Ezt a fejlődést kívánta a CEU inkubátorháza, a CEU InnovationsLab előmozdítani, amikor idén tavasszal az Amerikai Nagykövetséggel közösen elindították startup mentor tréning programjukat. A kifejezetten a tengerentúli ökoszisztéma gyakorlatait bemutató, de a hazai környezetben is alkalmazható ismereteket nyújtó tréningen eddig több mint 170 mentor vett részt. A Techstars és az MIT Enterprise Forum Cambridge mentorai után ősszel három alkalommal lesz lehetőség az amerikai startup ökoszisztéma nagyágyúitól tanulni: időrendi sorrendben Patrick Riley, Marissa Peer és Bill Aulet tartanak gyakorlati képzéseket a CEU iLab meghívására.

Patrick Riley, a Global Accelerator Network (GAN) CEO-ja szeptember 30-án élő példákkal mutatja majd meg, hogyan tudjuk mentorként startupjainkat a megfelelő lehetőségekhez hozzásegíteni: milyen támogatásra van szükségük, illetve milyen és mekkora emberi és anyagi erőforrásra van szükség ahhoz, hogy a kezdő vállalatok valós és mérhető gazdasági hatással bírjanak?

Az alig negyvenéves Pat Riley a Techstars projektjét duzzasztotta önálló és mára hatalmassá vált ernyőszervezetté. A GAN és a GAN Ventures jelenleg több mint 120 amerikai városban van jelen, és közvetlenül vagy közvetetten több mint 10.000 startupot segített már a sikeres vállalkozássá válásban akcelerátor és befektetői programjain keresztül. Kiemelkedő kapcsolati hálójuknak köszönhetően olyan partnerekkel dolgoznak együtt, mint a Hubspot, Agora, UPS, Microsoft vagy a Zendesk.

Az őszi szezon második előadója Marisa Peer nemzetközileg is elismert, számos díjjal kitüntetett terapeuta és író lesz, aki október 26-án egy, a startup világot is igen gyakran sújtó, mégis méltatlanul elhanyagolt témát jár körül. Az imposztor szindróma, azaz a saját képességeinkben és sikereinkben való kételkedés és az önbizalomhiány számos startup alapító sikerességét is megnehezíti. A tréning alkalmával a mentorok gyakorlati tudást és használható tippeket kapnak arra, hogyan támogathatják a mentoráltak mentális egészségét, és segíthetik őket az önbizalomhiány okozta gátak leküzdésében.

Marisa Peer nemcsak az üzleti élet vezetőivel, hanem Hollywood sztárjaival és olimpikonokkal is rendszeresen foglalkozik. Ötszörös best-seller íróként és az ’I am Enough’ mozgalom elindítójaként praktikus tanácsokat és technikákat fejlesztett ki az önbizalomhiány növelésére.

A tréning sorozat záró részeként november 24-én Bill Aulet, a Martin Trust Center for MIT Entrepreneurship vezetője a saját maga által kifejlesztett metódus, a ’Disciplined Entrepreneurship’ hátteréről és fő jellemzőiről fog beszélni. A mentorok megismerhetik, hogy a vállalkozási attitűd is tanítható, és hogy milyen lépéseken kell végig mennie egy startupnak ahhoz, hogy a terméke a lehető legnagyobb legjobb esélyekkel induljon el a piacon.

Bill Aulet 25 éve foglalkozik a vállalkozások előmozdításával. 2013-ben jelent meg a ’Disciplined Entreprenuership’ című könyve, ami 24 pontban foglalja össze, hogyan lehet egy ötletből innovatív vállalkozást felépíteni. A könyvet több mint 20 nyelvre fordították már le, Bill Aulet pedig a Martin Trust Center for MIT Entrepreneurship vezetőjeként és az MIT Sloan School of Management professzoraként a startup ökoszisztéma egyik legfontosabb forrása lett.

A CEU iLab startup mentorok amerikai mintákra épülő képzési programjában minden olyan startup alapító, vállalati vezető vagy szakértő részt vehet, aki kész mentorként megosztani tudását. A program célja, hogy az amerikai szakemberek a mentorokat olyan know-how-val, eszközökkel és legjobb gyakorlatokkal lássák el, melyek révén a startup csapatok számára megnyílik a fenntartható növekedés felé vezető út.

A Training for Startup Mentors – Best Practices from USA programja:

  • Szeptember 30., 17 óra

Patrick Riley: Creating opportunities for startups to build powerful businesses

Az előadás után vacsora és interaktív ’Mentor Madness’ program a Momentán Társulattal

  • Október 26., 16 óra

Marisa Peer: Behavioral Aspects of Entrepreneurship

  • November 24., 17 óra

Bill Aulet: Disciplined Entrepreneurship – Creating More and Better Entrepreneurs

A programban való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az iLab oldalán lehet: https://www.ilab.ceu.edu/us-mentor-training

A programok helyszíne a CEU Nádor utcai campusa, az előadók a vírus okozta helyzet miatt élőben, online jelentkeznek majd be. A tréning angol nyelvű, a részvételhez angol nyelvtudás szükséges.

 

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben