Hirdetés

Digitális ötleteket hoznak magyar fiatalok a világ vízellátásáért

Jövő héten bizonyíthatják fiatal startupperek, hogy van ötletük a globális vízválság kihívásaira. A 24 órás ötletversenyt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal indította. A digitális megoldásokat mentorokkal tökéletesítik, majd zsűri előtt prezentálják a csapatok szeptember 8-án és 9-én a TRIP Hajó fedélzetén. A cél, hogy az innovatív elképzelésekből később realitás legyen.

Aquathon: Találd ki, hogyan takarékoskodjunk a vízzel!​ (,,Aquathon: Find a solution to save water!”)  címmel indított év elején nemzetközi innovációs ötletversenyt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal. A hackathonra március elejéig lehetett jelentkezni, az elmúlt hónapok körülményei miatt pedig ősszel rendezik meg a versenyt a kiválasztott jelentkezőkkel.

Olyan startupok, egyetemi, főiskolai hallgatók és pályakezdők jelentkezését várták, akik a nemzetközi piacon is értékesíthető megoldást kínálnak a felelős vízhasználat széleskörű elterjesztéséért. A résztvevők egy 24 órás ötletverseny keretében bizonyíthatnak szeptember 8-án és 9-én, ahol természetesen minden, a COVID-19 vírus terjedésének csökkentését szolgáló intézkedést megtesznek a szervezők. A döntőt a TRIP Hajón rendezik.

Nagyjából 2,5 milliárd ember él vízhiányos régiókban napjainkban, ám az évszázad felére a világ lakosságának több mint fele szembesül majd valamilyen formában a vízhiány problémájával. Ehhez a tendenciához társul a növekvő urbanizáció: 2050-re a világ lakosságának 2/3-a fog városokban élni. Éppen ezért sosem látott mértékben növekszik az igény a megbízható és biztonságos vízellátásra.

Kihívásként olyan digitális megoldást kell hozniuk a csapatoknak a problémára, amellyel lakossági szinten jelentős mértékben növelhető egyéni vízhasználatunk hatékonysága. Ötleteiket mentorok segítségével tökéletesíthetik, majd a verseny végén kell prezentálniuk azokat egy hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri előtt.

A 24 órás hackathon alatt a csapattagok egy rendkívül intenzív, gyors fejlesztési folyamat részeseivé válnak, megoldásuk kidolgozásához tematikus workshopok, mentorok és szakértők állnak majd a versenyzők rendelkezésére. Az első három helyezett értékes nyereményekkel folytathatja ötlete megvalósítását. Kimondott cél, hogy a verseny során kiválasztott innovatív megoldások a későbbiekben meg is valósuljanak.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a Design Terminal segítségével keresi azokat az innovatív megoldásokat, melyek elősegítik a mindennapos felelős vízhasználat elterjesztését a háztartásokban.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője a kezdeményezés kapcsán elmondta: ,,Magyarország látszólag szerencsés, mert a különböző környezeti válsághelyzetekről legtöbbször csak a híradásokból hallunk. A globális kihívások, köztük a vízhiány azonban a mi életünket sem hagyják érintetlenül. Vízkészletünk különleges érték, felelősek vagyunk azért, hogy megőrizzük a jövő generációi számára.”

Csepreghy Nándor, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány igazgatója szerint:

„A klímaváltozás három nagy csoportra osztotta a világ lakosságát.”

Az Aquathon nem foglalkozik az ’alarmistákkal’ miként a ’klímaszkeptikusokkal’ sem, mert a legbölcsebbek mégiscsak azok, akik a megoldásokat keresik a kor egyik legnagyobb kihívására. A közös, mindannyiunk jövőjét segítő megoldásokat keressük, melyek képesek kezelni a klímaváltozás és az annak következményeként felmerülő vízválság hatásait.”

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben