Hirdetés

A kkv-k is pályázhatnak munkahelyi képzésekre

képzés

Uniós forrásból összesen 31,5 milliárd forint értékben jelentek meg munkahelyi képzésre pályázati felhívások. A munkaerőhiányt is enyhíthetik ezek a támogatások.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a nagyvállalatok számára 18,5 milliárd forint, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 13 milliárd forint az elérhető keretösszeg.

A nagyvállalatok március 12-től, a mikro-, kis- és közepes vállalatok március 13-tól nyújthatják be a támogatási kérelmeket. A mikro-, kis- és középvállalkozások 3 és 50 millió forint közötti, a nagyvállalatok 10 és 100 millió forint közötti összegre nyújthatnak be támogatási kérelmet.

A támogatások kiemelt célja, hogy a vállalkozások a támogatásokból az Irinyi Tervben szereplő ágazatokhoz, illetve az Ipar4.0 és az infokommunikációs technológiák területéhez kapcsolódó képzéseket valósítsanak meg.

A megvalósuló képzések révén az azon alacsonyabb iskolai végzettséggel és átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottak alkalmazkodóképessége javulhat, akik a folyamatosan változó gazdasági és technológiai feltételekhez nehezebben alkalmazkodnak. Ezeknek a munkavállalóknak a bevonása jelenleg alacsonyabb mértékű, mint a magasabb iskolai végzettségű, magasabb átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottaké.

Az elnyert támogatások a számos ágazatban és megyében jellemző munkaerőhiány vállalati kezelését teszik lehetővé, ami által az álláskeresők és közfoglalkoztatottak tartósan elhelyezkedhetnek a versenyszféra különböző területein. A nagyvállalati képzésekbe álláskeresők, közfoglalkoztatottak és inaktívak bevonása kötelező, a mikro-, kis- és középvállalkozások számára pedig ennek lehetősége biztosított.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben