Hirdetés

Gondolattal irányítható vezérlőt fejlesztő csapat nyerte meg a startup versenyt

Gondolattal irányítható elektronikus vezérlő, úgynevezett agy-gép interfész-rendszer fejlesztésével nyert a Mindrove csapata az INPUT Program első országos startup versenyén, ezzel a csapat egy 20 ezer dollár értékű, észak-amerikai piacra lépési csomagot nyert, amely egyeztetett üzleti találkozókat és szakmai felkészítést is tartalmaz.

A versenyre közel ötven csapat adta le jelentkezését, akik közül az elődöntőket követően öten jutottak a fináléba: a Mindrove csapata, az orvostanhallgatók számára oktatási alkalmazást fejlesztő Insimu, a Z generációt célzó pénzügyi alkalmazás, a BankZee, az oktatást kiterjesztett valósággal forradalmasító Innobie, valamint a Heatventors, amely hőakkumulátorok segítségével járul hozzá a hűtési rendszerek energia-megtakarításához.

Az egészségügy, az oktatás, a fintech, az energetika és az agykutatás területéről kikerülő öt döntős az ITU Telecom World 2019 budapesti eseményén mutatta be megoldásait a nemzetközi zsűri és a közönség előtt.

A Heatventors szerezte meg a versenyben a második helyezést, amivel egy 5 ezer dollár értékű európai piacra lépési csomagot nyert. A  harmadik helyezet Insimu részt vehet a világ egyik kiemelt startup rendezvényén, a finnországi Slushon. A verseny első három helyezettje így összesen mintegy 30 ezer dollár értékű nyereményben részesült.

A közleményben Solymár Károly Balázs, az ITM infokommunikációért felelős helyettes államtitkára kifejtette,

a magyar innovatív vállalkozásokban rengeteg fejlődési potenciál van.

Ezt bizonyítja az is, hogy kiváló startupok kiváló ötletekkel jelentkeztek a versenyre. Az INPUT Program által biztosított tartalmas szakmai nyeremény pedig páratlan támogatást jelent a nyertesek számára ahhoz, hogy lépéseket tegyenek a nemzetközi piacok felé – tette hozzá a helyettes államtitkár.

MTI

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben