Hirdetés

Kiválasztották a nemzetközi piacra érdemes magyar ötleteket

Döntött az INPUT Program szakmai zsűrije, hogy ki lehet az az öt magyar startup, akik z ITU Telecom World 2019 rendezvényen bemutatkozhatnak.

Az INPUT Startup Competition olyan startupok pályázatát várta, akik rendelkezel MVP-vel és a külpiacok felé tartanak IKT ötletükkel. A versenyre jelentkezettek közül végül az alábbi öt került kiválasztásra:

 Mindrove
 InSimu Patient
 HeatVentors
 BankZee
 innobie

A verseny három fordulóból áll, a két előszűrést követően a most kiválasztott öt legígéretesebb startup élőben pitchelhet a nemzetközi zsűri előtt az ITU Telecom World 2019 harmadik napján, szeptember 11-én. A döntő első három helyezettje részt vehet egy-egy nemzetközi eseményen, melyhez felkészítést és B2B találkozók szervezését is biztosítjuk. A konkrét nyeremények mellett pedig értékes szakmai visszajelzésekkel és egyedülálló kapcsolatrendszerrel is gazdagondnak majd.

További információ: https://www.facebook.com/events/701342730318619/?active_tab=about

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben