Hirdetés

Beköltözött a Microsoft a Millenáris Startup Campusra

A régió egyik legnagyobb közösségi irodájának nyitóbulija zajlott szeptember 12-én – az esemény főszponzora pedig nem más volt, mint a Microsoft.Több mint kétszázan voltak kíváncsiak a megnyitón a kiváló résztvevőkkel teleszórt panelbeszélgetésekre, majd az élőzenés műsorra.

Az IVSZ (Szövetség a digitális gazdaságért) és a Millenáris Nonprofit Kft. irányítása alatt létrehozott tér fontos szerepre törekszik a hazai startup világ építésében: bérlőkkel, pezsgő élettel, programokkal és rendezvényekkel kívánja megtölteni a közösségi irodát.

A Millenáris Startup Campus és a hazai technológiai startupok támogatójaként a Microsoft állandó bázissal lesz jelen a startupok új fővárosi fellegvárában. A technológiai óriás kéthetente „fogadóórákon” (Office Hours), havi rendszerességgel pedig kimondottan üzleti fókuszú B2B Sales & Growth Meetupokkal várja az érdeklődőket Budapesten, a Millenáris D épületében.

„Tudjuk, mennyire nehéz feladat egy jó ötlet mellé a megfelelő befektető megtalálása. Ugyanakkor nem elég a sikerhez. Azok a startupok, akik a Microsoft partnereiként képzelik el a piacra lépési stratégiájukat, a következő években a technológia és az értékesítés terén egyaránt személyre szabott támogatást kapnak tőlünk”

jelentette be a Millenáris Startup Campus Beta Launch Party-n Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

A Microsoft új startup programja elsősorban az üzleti alkalmazásokat fejlesztő startupokra koncentrál, úgy, hogy saját értékesítési hálózatát és tapasztalatait, viszonteladói és kapcsolati hálóját bocsátja a rendelkezésükre.

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben