Hirdetés

Az Instagram értéke százszorosára nőtt a Facebook keze alatt

A Facebook még 2012-ben vásárolta meg az Instagramot, akkor még mindössze egymillárd dollárért. Azóta a képmegosztó már eredeti vételára százszorosát, több mint 100 milliárd dollárt érne egymagában, így bátran kijelenthető, hogy ez volt Zuckerbergék eddigi legokosabb pénzügyi lépése.

Az Instagram az elmúlt néhány hétben érte el az egymilliárd felhasználót, és az új aktív regisztrációk száma minden nap növekszik. A Bloomberg jelentése szerint a képmegosztóakár a kétmilliárd felhasználót is elérheti a következő öt évben – éppen ennyi regisztrált felhasználója van jelenleg a Facebooknak, így a nagy kék közösségi óriás méretére duzzadhat a platform.

Az Instagram televízió, azaz az IGTV a múlt héten debütált – ez a fejlesztés a jövőbeli növekedés katalizálására irányuló kísérlet is egyben a részükről. Az Instagram 2018-as bevételének növekedése továbbra is valószínűleg a hírfolyam hirdetéseiből származik majd, közben pedig azt remélik a TV-platform még fejlődik és növekedik.

Forrás: 24.hu, Bloomberg

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben