„A kockázati alapkezelőkben az általános vélemény ellenére nem ülünk milliárdok felett és nem Scrooge Mcduck-ként ugrálunk az aranypénzek közé – ezt mondjuk egyszer kipróbálnám.” Gergely Balázs, a Vespucci Partners kockázatitőke-alap befektetőjének, a Corvinus Egyetem oktatójának lubickolása a venture capital cégek működésében.
A rajzfilmaranyakban való úszkálás helyett a valóságban – legalábbis a Vespucci Partners-nél így van – az alap tevekénységünken felüli tőkével csak akkor rendelkezünk, ha ki is helyezzük, magyarul a befektetők elutalják nekünk, és mi azzal a lendülettel tovább is utaljuk az aktuális start-upnak, akibe be akarunk fektetni. Tehát az alapkezelő bankszámláján az exit események kivételével soha nincs annyi pénz, amiből egy befektetést megtudna finanszírozni. Ez jó a befektetőknek (az alapkezelő befektetői általában intézmények, üzleti angyalok vagy nagyon gazdag emberek), akiknek kihelyezzük a pénzét, de nem feltétlenül jó az alapkezelőnek. Ez azért jó nekik, mert így részletekben tudják odaadni a megigért összeget és addig tudják forgatni más befektetésekben.
„Drága angyalbefektetőm!”
Tehát a valóságban amikor azt olvassuk, hogy 100 millió dollár (éves 2% alapkezelői díjjal számolva 10 éven át) értékben új kockázati tőke alap indult, akkora abból 10 év alatt 20 millió dollár megy el alapkezelői szolgáltatásokra és 80 millió dollár a befektethető tőke. De ez a 100 millió dollár soha nem jelenik meg egyben az alapkezelő bankszámláján, hanem ez annyit jelent, hogy az alapkezelő befektetői ígéretet tettek rá, hogy a befektetési peridódus 5 éve alatt rendelkezésre bocsájtják ezt az összeget, és ezért átlagosan évente 20 millió dollárt tesznek be az előzőleg említett 100 millió dolláros alapba. Itt kerül képbe a lehívható tőke fogalma, ami azt jelenti, hogy ha az első évben 20 millió dollárt kihelyezett az alap akkor még a következő 4 évben lehívhat 80 millió dollárt. Ez viszont nem egy automatizmus és általában az alapkezelő pénzügyese szól előre 1-2 hónappal korábban, hogy drága barátom szabadítsd fel a pénzösszegeidet, mert be szeretnénk fektetni egy új startupba és szükségünk lesz a tőkére, amit ígértél.
Ami egy alapvetően likvid felfelé ívelő piacon nem is igazán okoz problémát, hiszen ha nincs is a befektető bankszámláján a szükséges összeg, akkor elad néhány részvényt vagy esetleg 1-2 ingatlant, és már rögtön meg is tud felelni a hívásnak. De mi történik akkor, ha nem likvid a piac és csak nagy veszteségek árán tudna megfelelni a hívásnak, mint ami a jelenlegi helyzetben történik sok emberrel?
Így jár el az alapkezelő, ha nincs pénz
Ilyenkor szól az alapkezelőnek a befektető, hogy időben tolják el a befektetést vagy esetlegesen más befektető beugrik (de ha senkinél nincs likviditás akkor kezdődik a probléma…). Az alapkezelőt viszont kész helyzet elé állítják, hiszen a saját befektetőivel senki nem akar rosszba lenni, és ha se nála nincs készpénz, sem pedig a befektető nem utal, akkor nem tud befektetéseket csinálni vagy sokkal kevesebbet, mint amennyit szeretne.
Hogy érinti ez a start-upokat?
Egyfelől, ha tudja az alapkezelő, hogy ez a helyzet, akkor sokkal jobban megszűri, hogy egyáltalán melyik start-up-ba fektet be, másfelől hirtelen visszavonhatja az eddig kiadott term sheet-eket, mert lehet, hogy egyáltalán nem tudna befektetni. (A term sheet témájában az alább olvasható cikkem.)
Mit tud csinálni a start-up?
Ennek a helyzetnek az elkerülésére érdemes a start-up-nak is megvizsgálni a kockázati tőke alapot, hogy kik a befektetőik, ha elérhető az információ, beszélgetni már meglévő portfólió cégjeikkel, hogy elkerülje azt a helyzetet, hogy a sok bekért információ után az utolsó pillanatban a visszamondják a term sheet-et….
Balázs Gergely, a Vespucci Partners investment managerének, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójának írása.
