Hirdetés

NASA holdrakéta kilövésre készen!

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Space Launch System (SLS) elnevezésű rakétája szállítja az Orion nevű űrkapszulát, amely az Artemis-program első, legénység nélküli küldetésén megkerüli majd a Holdat. A holdrakéta az ellenőrző vizsgálat után készen áll a jövő hétfői kilövésre.

Az SLS a floridai Kennedy Űrközpontból indul útnak. A startra kétórás időablakot jelöltek ki, helyi idő szerint 8 óra 33 perctől kezdődően – írta kedden a BBC News.

Az Orion útnak indulása fontos pillanat lesz a NASA számára, amely decemberben ünnepli az Apollo-17 holdraszállásának 50. évfordulóját. Ez volt az utolsó küldetés, amellyel amerikai űrhajósok jártak a Holdon.

A NASA az Artemis-programmal ismét embert akar a Holdra juttatni, és egyúttal arra is készül, hogy akár már a 2030-as években a Marsra is űrhajósokat küldjön.

Az SLS űrrakétát és az Orion űrkapszulát több mint egy évtizede fejlesztik. A költségek mindkét esetben több mint 20 milliárd dollárra (8254 milliárd forintra) rúgnak. Az Oriont egy kereskedelmi rakétával 2014-ben már kipróbálták egy tesztrepülésen, az Artemis-programban az SLS-rakétával azonban most indul útnak először.

A rakétát az Orionnal a múlt héten szállították az indítóálláshoz. Charlie Blackwell-Thompson, az indításért felelős igazgató elmondta, hogy eddig 30 szimulációt végeztek el, és egész csapata felkészült az indulásra.

A NASA szerint akár több százezren is nézhetik majd a kilövést a közeli tengerpartokon.

A SLS a legerősebb űrrakéta, amely valaha is felszállt a Kennedyről: 39,1 meganewton (MN) tolóerővel indul el a rakétaállványról, vagyis hajtóművei a felszálláskor csaknem 60 Concorde szuperszonikus repülőgép teljesítményét érhetik el. Az Orion küldetése 42 napig tart majd. Várhatóan október 10-én érkezik vissza a Földre, a tervek szerint a Csendes-óceánban landol majd San Diego partvidéke közelében.

Forrás: MTI
Kép forrása: MTech News

Magához térni látszik az európai VC-piac: egy évtizede nem volt olyan alacsony a startupok értékcsökkenése, mint most

A PitchBook adatai szerint a lefelé irányuló cégértékelések aránya 2025 első negyedévében csupán 12,39 százalék volt – míg két évvel ezelőtt ugyanezen adat az összes befektetési kör értékelésének majdnem 18,5 százalékát tette ki.

Bővebben

Miért éri meg magyar startupperként részt venni egy nagy nemzetközi technológiai expón?

Szinte közhelyszámba megy, hogy egy nagy technológiai rendezvényen mennyi kapcsolatra lehet szert tenni – de pontosan milyenekre? Miről beszélgetnek ilyenkor a startupok képviselői, milyen konkrét lehetőségeket vázolnak fel nekik, és mennyi időbe telik, mire a cég ebből tényleges hasznot láthat. Az első GITEX EUROPE kiállítás magyar résztvevőit kérdeztük.

Bővebben