Hirdetés

Kilenc magyar sportkiválóság segíti a hazai sporttech innovációkat

A SportTech Hungary Programot a magyar sporttechnológiai innovációk nemzetközi piaci felkészítésére, a külföldön is versenyképes cégek exportjának ösztönzésére hozta létre a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA), az Eximbank, és a Startup Campus Inkubátor. A programban világszinten is sikeres magyar sportolók támogatják a hazai technológiai innovációk sikerét, illetve a magyar külképviseleti hálózatok együttműködését.

Budapest mint belépési pont az európai piacra

Tíz malajziai startuppal kezdte meg legújabb nemzetközi piacra lépési programját a Startup Campus. A MaGIC maláj innovációs központtal közös Global Market-Fit Programme: in Europe kezdeményezés célja, hogy három városon, Budapesten, Berlinen és Londonon keresztül ismerjék meg a résztvevő maláj scaleup cégek az európai ökoszisztémát.

Kreativitás, bátorság és kitartás: ezek nélkülözhetetlenek egy startup indításához

Erős jövőképpel, magabiztos digitális tudással rendelkeznek a hazai fiatalok, a legtöbben saját vállalkozásban vagy cégvezetőként dolgoznának – derült ki a Hiventures reprezentatív felméréséből. A legtöbben szívesen dolgoznának startupban, a fiatalok fele szívesen indítana is ilyen céget, ehhez azonban bátorság, kreativitás és kitartás kell. A vállalkozó kedvű fiataloknak november 12-én a Hiventures szervezésében megrendezésére kerülő 4.  Regional Startup and Innovation Day-en lesz lehetőségük inspirálódni, a rendezvény – a koronavírus járványra tekintettel – idén egy rendhagyó, több digitális kreatív technológiát ötvöző, páratlan esemény lesz.

Megmozgatta a divat és design innovátorait a HFDA Startup Program

Tizenegy ígéretes divat- és designipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorációt és befektetési lehetőséget a Magyar Divat & Design Ügynökség, a Startup Campus, valamint az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures tőkealapkezelő programja. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és designipari startup közösséget.

20 milliós befektetést kaphatnak a városi mobilitást megújító startupok

Üzleti képzéssel és 20 millió forintos kezdőbefektetéssel segítik a fiatal tehetségeket a Startup Campus és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures inkubációs programjai, amelyeket egyetemi szakmai partnerként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, illetve a győri Széchenyi István Egyetem is támogat. Az őszi inkubáció kihívásait az EIT Urban Mobility adja okosváros és városi mobilitás témában, de iparágtól függetlenül bárki pályázhat.

15 milliós befektetéshez juthatnak a divat- és designipari innovációk

Idén ősszel is várja a divat- és designipart forradalmasító ötleteket a HFDA Startup Program, amely a legígéretesebb startupoknak vállalkozásfejlesztési képzést és 15 millió forintos befektetési lehetőséget kínál. A program célja, hogy akár már ötletfázisban támogatást kapjanak azok a jövőbe mutató, iparági megoldások, melyek hozzájárulnak az ágazat fellendítéséhez és egy értékteremtő divat- és designipari ökoszisztéma kialakulásához.